Karácsonyi ajándékot vittek az SC. Sopron játékosai az idősek otthonába

Modern, nagyképernyős LED televíziót ajándékozott a Soproni Szociális Intézmény – Balfi úti Idősek Otthona lakóinak részére a város legnagyobb labdarúgóutánpótlás nevelő egyesülete az SC. Sopron. 

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

Az egyesület klubigazgatója Holpár Péter az adományozáson elmondta, hogy a kis focisták képzésén túl illetve a felnőtt keret versenyeztetése mellett igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a társadalmi szerepvállalásra is, így nagy örömmel érkeztek az idősek otthonába, ahova egy olyan adománnyal érkeztek, amelynek remélhetőleg nagy hasznát veszik az intézményben. Emlékeztettet arra, hogy bár ahogy a mondás is tartja a fiataloké a jövő, amelyben sok igazság rejlik, azonban fontos hozzátenni azt is, hogy múlt és jelen nélkül nincs jövő! Így ennek is a jegyében,  ezzel a televízióval is  szeretnék megköszönni mindazt, amit az idősebb generációnak köszönhetnek, és amely  készülék remélhetőleg sok kellemes percet, órát okoz majd mindazoknak, akik a képernyő előtt töltik majd el szabadidejüket.

A SOSZI – Balfi úti Idősek Otthona nevében az adományt Gaálné Szabó Edit intézményvezető vette át és köszönt meg, amelyről elmondta, hogy egy olyan tárgyi eszközt adományozott az egyesület az itt élőknek, amely igazán hasznos, hiszen a lakók nagy része a mindennapi tevékenysége mellett, idejének  jelentős részét teszi ki a televíziót nézni és követni az eseményeket, a filmeket és a sporteseményeket.  Ezzel a nagyképernyős készülékkel amely a közösségi helyiségben kerül elhelyezésre minden bizonnyal nagy örömet okoznak a lakóknak, akiknek köszönetét is tolmácsolja.

Az adományozás persze nem ért itt véget, hiszen a felnőtt keret tagjai a készüléket természetesen üzembe is helyezték a közösségi helyiségben, ahol az új televízió azonnal nagy sikert aratott a lakók körében.

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu
fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Újabb adománnyal kedveskedett az SC. Sopron: Múlt nélkül nincs jövő! | Cyberpress

Comments are closed.