Kalmár István Orbán Viktorról, a vasfüggöny múltjáról és „jövőjéről” és az emléktúráról is beszélt

Illusztráció / cyberpress.hu

Sajtótájékoztatón jártunk a Magyar utcai MSZP pártházban, ahol Kalmár István köszöntötte a megjelenteket, majd idézett Orbán Viktor miniszterelnök beszédéből, majd kitért a „vasfüggöny” lebontására és utalt a jelenlegi szerb-magyar határra tervezett „kerítésre” is.
Összefoglaljuk a hallottakat:

Nagyszerű tett volt, amikor 1989. június 27-én  Horn Gyula és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a vasfüggönyt. Más politikai táborba tartozik ugyan, mint Horn Gyula, aki kihasználta a történelmi pillanatot, amikor résnyire kinyílt a szabadsághoz vezető ajtó, de ezzel nagy szolgálatot tett a németeknek és a magyaroknak – mondta Orbán Viktor 2014-ben a Bildnek.
Úgy látszik, hogy a miniszterelnök elfelejtette, hogy mi az a vasfüggöny! Mi szocialisták nem akarunk újra belső határokat Európában, nem azért dolgoztunk ’89-ben, nem azért bontottuk le a deréknyi vastagságú sorompókat, hogy újra ilyenekkel nézzünk szembe. – emelte ki Kalmár István, majd hozzátette:
Ezért és a 89-es esemény emlékezetére, 2015. 06.28-án 10 órától elindítjuk hagyomány teremtő céllal, a Horn Gyula Emléktúrát. A találkozási pont a 84. sz. főút Arcus étterem előtti bekötő útnál lesz. A rendezvényen részt vesz Tóbiás József az MSZP elnöke, Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, Lukács Zoltán az MSZP alelnöke, Walter Dezső volt polgármester.
Várjuk a emlékezni kívánókat egy főhajtásra Magyarország volt miniszterelnöke előtt!- zárta szavait Kalmár István.

Sopron 2015.06.26.

nyitókép: cyberpress/leczovics