Jó ütemben halad az SC. SOPRON klubépületének kivitelezése

Július elején számoltunk be arról, hogy az Ágfalvi úti sporttelepen egy sajtótájékoztató keretében ismertette Csiszár Ákos, az SC. SOPRON elnöke és Dr. Simon István, Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere valamint Holpár Péter, az SC. SOPRON klubigazgatója annak a beruházásának a kezdetét, amely a város legnagyobb labdarúgóutánpótlás egyesületének infrastrukturális fejlesztésére vonatkozólag minden bizonnyal egy komoly mérföldkövet jelent.   

fotó: Leczovics Zsolt

Az akkori informális tájékoztatón elhangzott, hogy az SC. Sopron fő bázisának a kivitelezési munkálatai – amely közel 251 millió forintból valósul meg és ami egy kétszintes kiszolgálóépület foglal magába – 2018. július első heteiben elkezdődik, és amely a kivitelező Nemes Bau Plusz Kft. ígérete szerint 2019. tavaszára elkészül. Augusztus elején, a  helyszínen járva örömmel tapasztaltuk, hogy a munkálatok már javában zajlanak és az épület alapja szinte már kész is van.

fotó: Leczovics Zsolt

A kivitelezésre kerülő épület egy pár technikai adata is napvilágot látott, amelyből megtudtuk, hogy az egyesület klubházának alapterülete a földszinten 320 m2 lesz, az emelet pedig 291 m2, ami így összesen összesen 611 négyzetmétert foglal magába.  A tervezett épületszerkezetek hagyományos jellegűek, tégla falazattal, előregyártott beton födémmel készülnek. Nagy figyelmet szentelnek az épület hőszigetelésére, valamint energetikai hatékonyságára is. Ebben a tekintettben ár-érték arányában megfelelő szerkezeteket választottak a kivitelezésre. A tervezésünk során kialakuló épület a korszerű labdarúgás érdekében, csak a szükséges funkciókat tartalmazza megfelelő ár értékarányú szerkezetekkel és energetikával, hogy működtetése fenntartható legyen. A kétszintes épület földszintjén 6 db öltözőt 3 vizesblokkal terveztek és helyezkedik majd el játékvezetői és asszisztensi öltöző, a gondnoki szoba, szertár és a közösségi helyiség  valamint az épületben helyett kap továbbá egy női öltöző is, ami jól mutatja a soproni utánpótlás kétneműségét. A mérkőzések és az edzések ideje alatt a szabadtérből könnyen megközelíthető illemhelyiség blokkot is kialakítanak. A részletes tájékoztatásban az egyesület elnöke kitért az emeleti részre is, ahol az utánpótlás irányításához elengedhetetlen iroda funkció is helyet kap majd, de ott kerül kialakításra az egészség megőrzés, valamint a  regenerálódást elősegítő helyiségek is. A tervekben egyébként szerepel a nagypálya melletti lelátó felújítása is, amely a szurkolóknak nyújt majd komfortosabb körülményeket.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt