Jereváni Étel Sziget: A házias ízek otthona!

Sopron legnagyobb lakótelepének szívében a szolgáltatósoron várja a házias ízek kedvelőit a Jereváni Étel Sziget, ahol igazán bőséges kínálattal várják azokat, akik valami igazán finomat szeretnének falatozni. A választható kínálatban a levesek, szárnyas és sertéshúsból készült ételek mellett gondoltak azokra is akik a vegetáriánus ételeket szeretik, így ők is bátran betérhetnek –  a terasszal is rendelkező – étterembe. Ha baráti társasággal érkezünk, akkor lehetőség nyílik arra is, hogy az Étel Sziget gazdag tálaiból válasszunk, amely változatos húsételeket és természetesen köreteket is tartalmaz. Ha pedig említettük a teraszt, akkor érdemes megemlíteni azt is, hogy helyben sült Hal és Grill ételek közül is választhatunk, amelyek közül többek közt letehetjük a voksunkat a hekk, a keszeg, a harcsafilé vagy a pontyfilé ízei mellett, de természetesen a közkedvelt halászlé is ott szerepel az étlapon. Jó tudni azt is, hogy az önkiszolgáló étteremben elvitelre is kérhetjük az ételeket, így többek közt ha otthonunkba váratlan vendégsereg érkezik, nem kell a konyhában gyorsan összedobni valamit, hanem elég gyorsan ellátogatni az étterembe, ahol készséggel összeállítják az általunk igényelt ételeket. Aki hétköznap a menüs étkezést részesíti előnyben, annak sem okoz csalódást az Étel Sziget, hiszen minden héten új heti menüs étlappal várja a vendégeket a Teleki Pál utcai étterem, ahol vasárnaponként Családi Ebéd nevű étkezési lehetőség is biztosítva van. Bővebb információkért érdemes követni a Jereváni Étel Sziget közösségi oldalát, amely IDE KATTINTVA érhető el!

 

 

(pr.)