Jegyzet: Mától azért más színben villog az a bizonyos INDEX!

Hiába vagyunk országos léptékben egy valódi kis helyi portál, foglalkoznunk kell egy szomorú történettel, hiszen most ismét egy olyan szituáció zajlik hazánkban a Népszabadság megszűnése illetve megszüntetése után pár évvel  a magyar médiapiacon, ami sok-sok embert elszomorít. Igen, az index.hu-ról van szó! Ez egy olyan téma, amiről ha nem írunk akkor azért kapunk kritikát, ha pedig írunk róla akkor azért. Nézőpont illetve mondhatni pártállási állásfoglalás kérdése.  No persze nincs is ezzel semmi baj, hiszen ha az ember az online jellegű kommunikációra adja a fejét akkor bizony bírnia kell a hideget-meleget, így az a döntés született, hogy az utóbbi mellett tesszük le a voksunkat, és egy szerkesztői jegyzetben –  amolyan véleménycikként  – mégiscsak megjelentetünk egy  szösszenetet a  kialakult esettel kapcsolatban. 

Tüntetés az index.hu kapcsán a “Szabad ország, Szabad sajtó!” jegyében Budapesten / Kép forrása: index.hu

A történetet talán nem kell alapos részleteiben feltárni az olvasók előtt  – hiszen minden bizonnyal mindenkinek tudomása van már róla –  ráadásul minden bizonnyal még jó darabig napirenden is lesz a téma, de azért az eseményekről röviden.  Az ország egyik vezető hírportájának az index.hu-nak a  főszerkesztőjét Dull Szabolcsot gyakorlatilag máról-holnapra kirúgták – bizalomvesztés, lapszabadságot jelző barométer veszélyes üzemmódba állítása stb. miatt –  majd ezt követően szinte az egész szerkesztőség beadta a felmondását,  ami bizony közel 70-80 embert jelent. Tették mindezt a portál munkatársai önként, mondhatni “tökösen” és példát mutatva abból, hogy egy egységes csapatként –  vagy ha úgy tetszik közösségként – a főszerkesztő iránti szolidaritás  és sajtószabadság jegyében igenis bizonyítani akarják azt, hogy ki akarnak és ki kell állniuk a függetlenségért, a lapért, egymásért és úgy összességében a magyar sajtó helyzetéért, a sajtószabadságért. A történtek apropóján szervezett demonstrációs vonuláson – amit nem mellesleg a Momentum szervezett – több ezren vettek részt, ahol sajtómunkások, szimpatizánsok és politikusok együtt fejezték ki a “nemtetszésüket” Orbán Viktor hivatalánál a Budai Várban a történtekkel kapcsolatban, aminek kialakulásáért  elsősorban a kormányt vádolták illetve pontosítva annak médiapolitikai befolyását. Mert az egész történet mögött azt vélelmezik.

Nagy vonalakban így áll a helyzet jelenleg és igazából ha őszinték vagyunk, akkor tudjuk, hogy ez így is marad. Pár napig napirenden lesz még a téma a közbeszédben és talán a politikában  is jelen lesz még ideig-óráig, egy kicsit foglalkozik még vele a nemzetközi sajtó is, majd marad az üresség, a szokásos beletörődés és a felejtés. Az index.hu újságírói illetve munkatársai igyekeznek majd elhelyezkedni valahol, talán ha lesz elég erejük és persze anyagi forrásuk akkor még talán betudnak majd indítani egy új portált, aztán ez az egész már csak történelem lesz. Ez van, így szokott ez lenni, ez a gyakorlat. Tudom, ezek a sorok most nem szimpatikusak mindenki számára, azonban ha az elmúlt hasonló kaliberű eseményeket letükrözzük, akkor mindig ez a vége. Az hogy ez jó-e így, vagy nem, az már más kérdés, ezt mindenki döntse el maga.

Van azonban egy másik szegmense is a dolognak, mégpedig a tulajdonosi kör. Az a helyzet, hogy bizony ha tetszik ha nem – mint egyébként mindenhol – ők határozhatják meg azt, hogy kivel kívánnak együtt dolgozni illetve kit kívánnak foglalkoztatni. Ha úgy érzik, hogy valakitől megválnak, akkor megtehetik. Ahogy ez történt itt is, hiszen ők Dull Szabolcstól megváltak ilyen-olyan okok miatt,   csak persze  nem volt betervezve talán az a kellemetlenség, hogy aztán  szinte az egész alkalmazotti csapat is inkább felmond,  minthogy fülét-farkát behúzva tovább tolja az adott vezetőség szekerét. Az,  hogy Dull Szabolcs főszerkesztő  elbocsájtása  esetleg bármilyen külső, egyéb befolyás hatása miatt történt már egy másik kérdés, erre nincsenek konkrét bizonyítékok.   Feszegetni lehet a témát és többé-kevésbé talán még a szálakat is kilehet majd  bogozni, de a lényegen nem változtat. Legalábbis hazánkban nem. De nincs is nagyon értelme.  ( Egyébként nem kell messzire menni, hiszen Sopronban is történtek már hasonló érdekes elbocsájtások a helyi médiában, csak éppen a lőtéri kutyát nem érdekelte, no és persze nem is követte őket egy egész szerkesztőség. Persze durvának tűnhet az összehasonlítás egy országos online médiafelülettel,  ez csak példa arra, hogy ez kicsiben is simán megy.  )

Ahogy azt mondani szokták,  a média területén  mindent a pénz mozgat, azt pedig jellemzően a politika biztosítja.  Ezáltal tehát vagy az egyik vagy a másik oldal “szponzorálja” a komolyabb print és online kiadványokat, hiszen jelenleg nincs olyan mecénás az országban, aki politikai érdek nélkül komolyabban tulajdonolni akarna egy közélettel is foglalkozó média kiadványt, egyszerűen azért, mert üzletileg ez nem nagy “buli”. Ha innen közelítjük meg a dolgokat, máris oda jutunk, hogy a “független média” mint valós termék bizony nagyon kevés van, ami pedig van az jellemzően veszteséges vagy pedig szerelemből, hobbiból, elhivatottságból működtetett.  Sok portál igyekszik az olvasóira támaszkodni, amolyan “előfizetői” vagy “támogatói”, “olvasói pártolói” díjakból bevételt szerezni az életben maradáshoz, azonban jellemzően ezek sajnos csekély bevételt produkálnak, ezekre tehát alapozni nem lehet.

Persze ezek után jogos a felvetés, hogy akkor mi a helyzet az úgynevezett közmédiával, ami közpénzből, a polgárok hiteles és mindenre kiterjedő tájékoztatását lenne hivatott ellátni.  Nos az létezik, akinek van kedve az nézze és kövesse, bár valljuk be, valami azonban hiányzik belőlük. Hogy konkrétan mi, azt nehéz megfogalmazni illetve inkább nem akarom, maradjunk abban, hogy van közmédia és a lakosság szolgálatában gyártja a műsorait nagy megelégedésre.

Visszakanyarodva az index.hu történetére, ez most bizony ha tetszik ha nem  egy újabb tipikusan magyar médiatörténelmi eseménnyé vált, ami sajnos jól tükrözni azt, hogy ebben a szegmensben sem tejföl minden. Itt is érvényes az, hogy : Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére …

Mindezektől függetlenül az index.hu újságírói  –  a mai nem éppen egyszerű világban –  példát mutattak gerincességből, szolidaritásból és abból, hogy bizony ha törik ha szakad, ők kiállnak a függetlenség, a sajtószabadság mellett, amiért bizony  jár nekik így nagybetűvel írva a :

 

TISZTELET!