Járóka Lívia: Emlékezzünk a roma holokausztra!

Az Európai Parlament ma a Holokauszt Nemzetközi Emléknapján először emlékezett meg a holokauszt roma áldozatairól is. Az ünnepi megemlékezést Mairead McGuinness, az Európai Parlament egyházakkal és világnézeti szervezetekkel folytatott párbeszéddel megbízott alelnöke nyitotta meg. Díszbeszédet mondott továbbá Járóka Lívia, az EP első roma származású alelnöke. A fideszes EP-képviselő beszédében elmondta: „A holokauszt elfelejtett áldozatai a romák, ezért külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ünnepi beszédet tarthatok azon a megemlékezésen, ahol most először emlékezik meg hivatalosan a roma áldozatokról”.

fotó: Leczovics Zsolt / cyberpress.hu archívum

 

„Sajnos a roma holokauszt nagyrészt még mindig ismeretlen a szélesebb közvélemény előtt” – hangsúlyozta a néppárti politikus. Felsorolta azokat a főbb mérföldköveket, melyek során a romák a világtörténelem legsúlyosabb bűncselekményeinek áldozatává váltak. A többségi társadalom hiányos ismeretei a romák történelméről és a roma holokausztról hozzájárultak az előítéletek fennmaradásához, melyek máig akadályozzák a romák felzárkózásosát és elfogadását. „Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell. Nem bűntudat- vagy önsajnálat-ébresztés miatt, hanem hogy tanuljunk a történelem hibáiból” – hangsúlyozta Járóka.

„A holokauszt az emberiség elleni bűntett volt. A béke azonban ma sem biztosított; védeni és tenni kell érte. A jobb jövőbe vetett hitük adott nekik erőt, hogy kitartsanak a szörnyű megpróbáltatások és kínok közt. Ez a hit kell, hogy bennünket is vezéreljen, hogy a világot jobbá, egyenlőbbé és igazságosabbá tehetjük” – mondta el az EP fideszes alelnöke.

Az ünnepi beszédek végén Jacques Delfeld, a Német Sinti és Roma Központi Tanács alelnöke megnyitotta a roma holokauszt áldozatai emlékének szentelt kiállítást.

 

Brüsszel, 2018. január 24.

forrás: EPP-HungarianPress