Járóka Lívia: Az üzleti világ segíthet a szegények és a romák felzárkóztatásában

Ma kezdődött az Európai Üzleti Csúcstalálkozó (European Business Summit) kétnapos konferencia Brüsszelben, ahol az üzleti és politikai világ befolyásos személyei találkoznak. Járóka Líviát, az Európai Parlament fideszes alelnöke egy exkluzív szakértői beszélgetésen vett részt, ahol a képviselő arról beszélt, hogyan segíthetne az üzleti világ a romák felzárkóztatásában. „A 2020-ig tartó Európai Roma Stratégia sajnos nem hozott kellő sikert és előrelépést, melynek egyik oka, hogy nem vonták be a magánszférát a stratégia végrehajtásába, e nélkül pedig szinte lehetetlen a romák foglalkoztatásán hatékonyan javítani” – hangsúlyozta Járóka.

„2010 óta Európa lakossága csökken. Az előrejelzések szerint 2060-ra 30 milliós munkaerőhiány lép fel; ezen azonban jelentősen segíthetünk a romák munkaerőpiaci integrációján keresztül. Nem beszélve arról, hogy ez ötször gazdaságosabb lenne, mint függőségi állapotban hagyni őket” – tette hozzá a fideszes politikus.

„Újra kell gondolni az oktatási rendszert, a képzést, az egész életen át tartó tanulási lehetőségeket. A magánszektor pedig segítheti a fiatalokat, illetve a munkanélkülieket, hogy munkát találjanak és megfelelő munkatapasztalatot szerezzenek. Kimondhatatlanul fontos, hogy a közép- és hosszútávú munkanélküliek számára lehetőséget biztosítsunk a munkaerőpiacon, mert csak ennek segítségével találhatnak kiutat a szegénységből. Ezek az emberek kiaknázatlan tehetségek, akik jelenleg óriási akadályokba ütköznek a munkaerőpiacon. Úgy segíthetünk ezen, ha megfelelő körülményeket teremtünk számukra és ösztönözzük a privátszférát, hogy aktívan vegyen részt a szegények és a romák foglalkoztatásának javításában” – emelte ki Járóka.

A néppárti képviselő előadásában felsorolta azokat a magyarországi kezdeményezéseket, melyekben ő is aktívan részt vesz és amelyek elősegítik a romák foglalkoztatását és felzárkóztatását. Ilyen a JALTE, Járóka Lívia Tehetségmentő Egyesülete, amely elsősorban az elszegényedett roma nemzetiségi réteg, családok és főleg az ifjúság társadalomba való integrálását célozza. A JALTE kiemelten segíti a tehetséges roma fiatalok előrejutását, de a nem roma, szegénységben élő személyek, egyedülálló anyák, idősek, családok, tehetséges gyermekek segítésében is elhivatott. A fideszes politikus beszélt olyan üzleti kezdeményezésekről is, melyek például az élelmiszerfeldolgozóipar fejlesztéshez kötődnek, vagy a helyi adottságok kiaknázásával segítik a roma kultúra továbbfejlesztését.

„Nagyon erős gazdasági érdekek szólnak amellett, hogy 2020-2027-re az egész EU-ra és a Nyugat-Balkánra kiterjedő szegénység felszámolását célzó stratégiát dolgozzunk ki, melynek célja, hogy a 120 millió mélyszegénységben élő európai állampolgárt hozzásegítsük az oktatáshoz és munkalehetőséghez. Ehhez szükség van egy erős jogi alapra, külön költségvetési sorra és alapos monitoring rendszerre. A legszegényebbek felzárkóztatása a lehető legbölcsebb és leggyümölcsözőbb befektetés” – zárta beszédét Járóka Lívia.