Ízek… Séfek… Kalandok: Kulináris élvezetek az Alpokalja-Fertő-tájon

Helyi termékek felhasználásával készült ételkülönlegességeket kínál étlapján négy étterem egy héten keresztül. A KulinArt névre hallgató gasztronómiai projektet – egy osztrák példát követve – az Alpokalja – Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesület koordinálja.

Kulinart: 2020. augusztus 10-16.

 

A tiroli Brixen-völgyben indult kezdeményezés lényege, hogy a résztvevő éttermek séfjei a helyi gazdák által megtermelt minőségi termékeket dolgozzák fel és kínálják vendégeiknek.

– A vendéglátásban egyre inkább a regionalitásé az egyik legfontosabb szerep – mondta Erhardt Zoltán. A programban résztvevő Erhardt étterem tulajdonos-séfje hozzátette: az ide érkező vendégek nem arra kíváncsiak, hogy milyen pizzát tudunk sütni, hanem arra, hogy mi jellemző Sopronra és a régióra. Az első tematikus hét főszereplője az erdélyi kopasznyakú tyúk lesz. A négy résztvevő étteremben egy ebből az alapanyagból készült négyfogásos menüsorral várják majd a különleges ízek kedvelőit.

– Fertőszéplakon, – György Károly – Karcsi bácsi szabad tartásban tenyészti ezeket az állatokat és nem lehet összehasonlítani a minőségét az ipari, antibiotikumon nevelt tyúkokkal – fűzte hozzá Erhardt Zoltán.

A KulinArt programban résztvevő vendéglátóhelyek különleges kínálatába augusztus 10-16. között lehet belekóstolni.

A KulinArt kezdeményezéshez csatlakozott éttermek:

Erhardt Étterem (Sopron) 
ZAKAnT Étterem & Fine Bisztró (Sopron) 
Hopsz Café & Grill (Sopron)
Tornácos Ház (Hegykő)

 

A programról bővebb információ a Kulinart facebook oldalon található.