Itt mérnek márciusban Sopronban és környékén / Trafipax naptár

Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. No persze, ne legyünk azért ilyen szigorúak, mert bizony a szabályokat tisztelő és betartó sofőrök is könnyedén beleszaladhatnak egy-egy sebességkorlátozó táblánál a traffipaxba. Ilyenkor persze nyílhat a pénztárca, ami azonnal 30000 Ft-tól szabadíthatja meg gazdáját, hiszen jelenleg ez az alapösszeg a legkisebb büntetési tétel.

Táblázat

Tudtad?
A legendákkal ellentétben, nem a helyi rendőrség büdzséjét növeli a bírságként beszedett összeg, és nem is a havi benzinpénz gyűjtésére küldik ki őket, hanem az állami költségvetés bevételét gyarapítja.

Jó tanács!
A gyorshajtási bírság elkerülésére azonban van egy nagyon jó módszer. Be kell tartani a sebességhatárokat. Egyrészt ezzel nem csak saját illetve utastársaink, hanem más közlekedők életét és testi épségét sem veszélyeztetjük, az egyéb felmerülő károkról nem is beszélve.

IDE KATTINTVA MEGTUDHATOD, HOGYAN MŰKÖDNEK A TRAFFIPAXOK !!!

Kigyűjtöttük nektek a márciusra tervezett sebességmérési időpontokat és helyeket, hátha ezzel is hozzájárulunk a balesetmentes közlekedéshez.

Vezessetek óvatosan, körültekintően, és vigyázzatok magatokra!

fotó: leczovics

Tervezett 2016. márciusi sebességmérési időpontok és helyszínek:

 

Március 1., kedd

08:30-10:30 8518. sz. út. 25. km. + 300 m.
10:45-12:45 84. sz. főút, 122. km. + 400 m.
13:45-15:45 Sopron, Lővér krt.
16:00-17:00 Sopron, Győri út

Március 2., szerda

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 3., csütörtök

08:30-10:30 84-es főút 122 km + 400 méter
10:45-11:45 Sopron Lővér krt.
14:00-16:00 85-ös főút 60 km + 200 méter
16:15-18:15 85-ös főút 61 km + 500 méter

Március 4., péntek

08:30-10:30 85. számú főút 60. km. + 200 m.
10:45-12:45 85. számú főút 61. km. + 500 m.
13:45-15:45 85. számú főút 60. km. + 200 m.
16:15-18:15 Sopron, Ady E. u.

Március 5., szombat

8:30-10:30 Sopron, Balfi út 154.
10:45-12:45 Sopron, Kőszegi út
13:45-15:45 Sopron, Somfalvi út
16:00-17:00 84. sz. főút, 123. km. + 400 m

Március 6., vasárnap

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 7., hétfő

8:30-10:30 Sopron, Győri út
10:45-12:45 Sopron, József Attila u.
13:45-15:45 Sopron, Ágfalvi út
16:00-17:00 84-es főút 122 km + 400 méter

Március 8., kedd

08:30-10:30 85. számú főút 60. km. + 200 m.
10:45-12:45 Fertőszéplak, Nagy Lajos Király u.
13:45-15:45 85. számú főút 61. km. + 500 m.
16:00-17:00 Sopron, Ady E. u.

Március 9., szerda

08:30-10:30 8518-as út 25 km + 300 méter
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 84-es főút 123 km + 400 méter
16:00-17:00 Sopron belterület Győri út

Március 10., csütörtök

08:30-10:30 84-es főút Nagycenk Soproni u.
10:45-12:45 Sopronkövesd, Kossuth L.
13:45-15:45 Fertőd Vasút sor
16:00-17:00 Sopron, Győri út

Március 11., péntek

08:30-10:30 8518. sz. út. 25. km. + 300 m.
10:45-12:45 84. sz. főút, 122. km. + 400 m.
13:45-15:45 Sopron, Lővér krt.
16:00-17:00 Sopron, Győri út

Március 12., szombat

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 13., vasárnap

08:30-10:30 Sopron, Kőszegi út 6
10:45-12:45 Sopron, Balfi út 154.
13:45-15:45 84. sz. főút, 122. km. + 400 m.
16:00-17:00 Sopron, Ady E. u. 32.

Március 14., hétfő

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 15., kedd

8:30-10:30 Sopron, Győri út
10:45-12:45 Sopron, József Attila u.
13:45-15:45 Sopron, Ágfalvi út
16:00-17:00 84-es főút 122 km + 400 méter

Március 16., szerda

08:30-10:30 8518-as út 25 km + 300 méter
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 84-es főút 123 km + 400 méter
16:00-17:00 Sopron belterület Győri út

Március 17., csütörtök

08:30-10:30 85. számú főút 60. km. + 200 m.
10:45-12:45 Fertőszéplak, Nagy Lajos Király u.
13:45-15:45 85. számú főút 61. km. + 500 m.
16:00-17:00 Sopron, Ady E. u.

Március 18., péntek

08:30-10:30 84-es főút 122 km + 400 méter
10:45-11:45 Sopron Lővér krt.
14:00-16:00 85-ös főút 60 km + 200 méter
16:15-18:15 85-ös főút 61 km + 500 méter

Március 19., szombat

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 20., vasárnap

08:30-10:30 Sopron, Balfi út 154.
10:45-12:45 Sopron, Kőszegi út
13:45-15:45 Sopron, Somfalvi út
16:00-17:00 84. sz. főút, 123. km. + 400 m

Március 21., hétfő

08:30-10:30 8518. sz. út. 25. km. + 300 m.
10:45-12:45 84. sz. főút, 122. km. + 400 m.
13:45-15:45 Sopron, Lővér krt.
16:00-17:00 Sopron, Győri út

Március 22., kedd

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 23., szerda

08:30-10:30 84-es főút Nagycenk Soproni u.
10:45-12:45 Sopronkövesd, Kossuth L.
13:45-15:45 Fertőd Vasút sor
16:00-17:00 Sopron, Győri út

Március 24., csütörtök

08:30-10:30 Sopron, Győri út
10:45-12:45 Sopron, József Attila u.
13:45-15:45 Sopron, Ágfalvi út
16:00-17:00 84-es főút 122 km + 400 méter

Március 25., péntek

08:30-10:30 85. számú főút 60. km. + 200 m.
10:45-12:45 Fertőszéplak, Nagy Lajos Király u.
13:45-15:45 85. számú főút 61. km. + 500 m.
16:00-17:00 Sopron, Ady E.

Március 26., szombat

08:30-10:30 Sopron, Kőszegi út 6.
10:45-12:45 Sopron, Balfi út 154.
13:45-15:45 84. sz. főút, 122. km. + 400 m.
16:00-17:00 Sopron, Ady E. u. 32.

Március 27., vasárnap

08:30-10:30 Sopron, Balfi út 154.
10:45-12:45 Sopron, Kőszegi út
13:45-15:45 Sopron, Somfalvi út
16:00-17:00 84. sz. főút, 123. km. + 400 m

Március 28., hétfő

08:30-10:30 8518-as út 25 km + 300 méter
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 84-es főút 123 km + 400 méter
16:00-17:00 Sopron belterület Győri út

Március 29., kedd

08:30-10:30 Sopron Balfi u 154.
10:45-12:45 84-es főút 122 km + 400 méter
13:45-15:45 Sopron Brennbergi út
16:00-17:00 Sopron Ágfalvi út

Március 30., szerda

08:30-10:30 Sopron, Győri út
10:45-12:45 Sopron, József Attila u.
13:45-15:45 Sopron, Ágfalvi út
16:00-17:00 84-es főút 122 km + 400 méter

Március 31., csütörtök

08:30-10:30 84-es főút 122 km + 400 méter
10:45-11:45 Sopron Lővér krt
14:00-16:00 85-ös főút 60 km + 200 méter
16:15-18:15 85-ös főút 61 km + 500 méter

 

forrás: police.hu

cyberpress.hu