Itt mérnek júniusban Sopronban és környékén / Trafi naptár

Traffipax az elkerülőn / rendőri sebességmérés Sopronban / Fotó: cyberpress.hu archívum

Sopronban is több helyen jellemző, hogy önkéntes autóversenyzők próbálják a Forma1 pilótáit utánozni, és ezzel veszélybe sodorják nem csak saját, de más emberek életét is. No persze, ne legyünk azért ilyen szigorúak, mert bizony a szabályokat tisztelő és betartó sofőrök is könnyedén beleszaladhatnak egy-egy sebességkorlátozó táblánál a traffipaxba. Ilyenkor persze nyílhat a pénztárca, ami azonnal 30000 Ft-tól szabadíthatja meg gazdáját, hiszen jelenleg ez az alapösszeg a legkisebb büntetési tétel.

Tudtad?
A legendákkal ellentétben, nem a helyi rendőrség büdzséjét növeli a bírságként beszedett összeg, és nem is a havi benzinpénz gyűjtésére küldik ki őket, hanem az állami költségvetés bevételét gyarapítja.

Jó tanács!
A gyorshajtási bírság elkerülésére azonban van egy nagyon jó módszer. Be kell tartani a sebességhatárokat. Egyrészt ezzel nem csak saját illetve utastársaink, hanem más közlekedők életét és testi épségét sem veszélyeztetjük, az egyéb felmerülő károkról nem is beszélve.

Kigyűjtöttük nektek a júniusi – Sopronban – tervezett sebességmérési időpontokat és helyeket, hátha ezzel is hozzájárulunk a balesetmentes közlekedéshez.

Vezessetek óvatosan, körültekintően, és vigyázzatok magatokra!

fotó: leczovics

 

2015. június hónapra tervezett sebességmérések:

2015.06.01. HÉTFŐ

07:15-09:15 Sopron, Balfi út
09:30-11:30 Sopron, Győri út
12:30-14:30 Sopron, Felsőbüki Nagy Pál u.

2015.06.02. KEDD

10:00-12:00 Sopron, Ágfalvi út
13:00-15:00 Sopron, Béke út
15:15-17:15 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.03. SZERDA

08:30-10:30 Sopron, Lövér krt.
10:45-12:45 Sopron, Somfalvi út
13:45-15:45 Sopron, Győri út

2015.06.04. CSÜTÖRTÖK

07:15-09:15 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
09:30-11:30 Sopron, Somfalvi út
12:30-14:30 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.05. PÉNTEK

07:15-09:15 Sopron, Győri út
09:30-11:30 Sopron, Ágfalvi út
12:30-14:30 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.06. SZOMBAT

10:00-12:00 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
13:00-15:00 Sopron, Győri út
15:15-17:15 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.07. VASÁRNAP

07:15-09:15 Sopron, Felsőbüki Nagy Pál u.
09:30-11:30 Sopron, Béke út
12:30-14:30 Sopron, Győri út

2015.06.08. HÉTFŐ

08:30-10:30 Nagycenk, Soproni u.
10:45-12:45 85. sz. főút, 60. km. + 600 m.
13:45-15:45 Fertőszentmiklós, Szent István u.

2015.06.09. KEDD

10:00-12:00 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
13:00-15:00 Sopron, Balfi út
15:15-17:15 84. sz. főút 117. km. + 250 m

2015.06.10. SZERDA

07:15-09:15 Sopron, Balfi út
09:30-11:30 Sopron, Győri út
12:30-14:30 Sopron, Felsőbüki Nagy Pál u.

2015.06.11. CSÜTÖRTÖK

08:30-10:30 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
10:45-12:45 Sopron, Győri út
13:45-15:45 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.12. PÉNTEK

07:15-09:15 Sopron, Lövér krt.
09:30-11:30 Sopron, Somfalvi út
12:30-14:30 Sopron, Győri út

2015.06.13. SZOMBAT

10:00-12:00 Sopron, Győri út
13:00-15:00 Sopron, Ágfalvi út
15:15-17:15 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.14. VASÁRNAP

08:30-10:30 Sopron, Ágfalvi út
10:45-12:45 Sopron, Béke út
13:45-15:45 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.15. HÉTFŐ

07:15-09:15 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
09:30-11:30 Sopron, Győri út
12:30-14:30 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.16. KEDD

07:15-09:15 Sopron, Balfi út
09:30-11:30 Sopron, Győri út
12:30-14:30 Sopron, Lövér krt.

2015.06.17. SZERDA

10:00-12:00 Sopron, Győri út
13:00-15:00 Sopron, Ágfalvi út
15:15-17:15 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.18. CSÜTÖRTÖK

08:30-10:30 Fertőszentmiklós, Szent István u.
10:45-12:45 85. sz. főút, 60. km. + 600 m.
13:45-15:45 Nagycenk, Soproni u.

2015.06.19. PÉNTEK

10:00-12:00 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
13:00-15:00 Sopron, Somfalvi út
15:15-17:15 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.20. SZOMBAT

07:15-09:15 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
09:30-11:30 Sopron, Győri út
12:30-14:30 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.21. VASÁRNAP

10:00-12:00 Sopron, Balfi út
13:00-15:00 Sopron, Győri út
15:15-17:15 Sopron, Lövér krt.

2015.06.22. HÉTFŐ

07:15-09:15 Sopron, Győri út
09:30-11:30 Sopron, Ágfalvi út
12:30-14:30 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.23. KEDD

08:30-10:30 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
10:45-12:45 Sopron, Győri út
13:45-15:45 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.24. SZERDA

10:00-12:00 Sopron, Felsőbüki Nagy Pál u.
13:00-15:00 Sopron, Béke út
15:15-17:15 Sopron, Győri út

2015.06.25. CSÜTÖRTÖK

08:30-10:30 Sopron, Győri út
10:45-12:45 Sopron, Ágfalvi út
13:45-15:45 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.26. PÉNTEK

07:15-09:15 Sopron, Lövér krt.
09:30-11:30 Sopron, Somfalvi út
12:30-14:30 Sopron, Győri út

2015.06.27. SZOMBAT

10:00-12:00 Sopron, Balfi út
13:00-15:00 Sopron, Győri út
15:15-17:15 Sopron, Lövér krt.

2015.06.28. VASÁRNAP

07:15-09:15 84. sz. főút, 123. km. + 400 m.
09:30-11:30 Sopron, Győri út
12:30-14:30 84. sz. főút 117. km. + 250 m.

2015.06.29. HÉTFŐ

08:30-10:30 Sopron, Felsőbüki Nagy Pál u.
10:45-12:45 Sopron, Béke út
13:45-15:45 Sopron, Győri út

2015.06.30. KEDD

07:15-09:15 Sopron, Győri út
09:30-11:30 Sopron, Ágfalvi út
12:30-14:30 84. sz. főút, 126. km. + 950 m.

2015.06.31. SZERDA

07:15-09:15 Sopron, Balfi út
09:30-11:30 Sopron, Győri út 1
12:30-14:30 Sopron, Lövér krt.

forrás: police.hu   –   nyitókép: leczovics

leczovics