Itt a rendőrségi beszámoló a Sopron Plázában történtekről

A rendőrségre 2020. augusztus 6-án 9 óra 40 perckor érkezett bejelentés az egyik soproni bevásárlóközpontból, hogy egy fegyveres férfi megfenyegette az egyik bolt alkalmazottját. A rövid időn belül helyszínre érkező rendőröknek az eladó elmondta, hogy az üzlet nyitása előtt fél órával egy férfi jelent meg a félig lehúzott rács előtt, és az online rendelt csomagját akarta elvinni. Miután az eladó elmondta, hogy még zárva vannak, ezért a küldeményt nem tudja kiadni, a férfi belépett a boltba, majd hangosan kiabált az eladó hölggyel. A veszekedés során az agresszív vevő a pólóját felhúzva egy fegyvert, vagy annak utánzatát mutatva megfenyegette az alkalmazottat. A nő továbbra sem tudta kiadni a dühöngőnek a csomagját, így végül a férfi távozott. A soproni rendőrök néhány óra múlva beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogott, majd előállítását követően felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette miatt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított lakóhelyén tartott kutatás alkalmával a rendőrök nem találtak fegyvert. – számol be az esetről a rendőrség

 

Korábban írtuk:

 

Fegyveres férfi fenyegetett meg egy eladót a Sopron Plázában

Egy férfi támadott az eladót a Sopron Plaza egyik földszinti üzletében csütörtökön, a nyitás óráiban – írja a Kisalföld online kiadása. Mint a lap beszámol, az eladó egyedül volt az üzletben, és egyelőre nem lehet tudni, hogy a fegyveres illető milyen indíttatásból lépett az üzletbe.