Ismét szükség van a Szabad Európa Rádió magyar adására?

Több hazai portál is beszámolt hivatkozva arra a New York Times online oldalán olvasható cikkre, amelyben az szerepel hogy 2020 májusában újra indulhat a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adása, amihez már csak a amerikai Kongresszus jóváhagyása szükséges.

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Talán nem árulunk el újdonságot azzal – bár azóta jócskán felnőtt egy generáció, így nem árt felfrissíteni a történetet  – hogy ezt a rádióállomást anno az Egyesült Államok kormánya hozta még létre a hidegháború kezdetén azzal a céllal,  hogy híreket és információkat sugározzon Kelet-Európába, Közép-Ázsiába és a Közel-Keletre, egész pontosan  azokba a térségekbe illetve országokba, ahol a kormányzatok betiltották vagy akadályozzák az információk szabad áramlását. Az 1950 augusztusában megindult magyar adások hangszalagjait kezdetben repülőgépen Athénba szállították, majd egy hajón lévő rádióállomás sugározta Magyarországra.  1951 és 1962 között a rövidhullámú magyar adások nagy részét  München mellől, majd Portugáliából sugározták, amelynek egyik legendás rádiósa és a rejtett családi üzenetek továbbítója volt Ekecs Géza, rádiós nevén Cseke László ( 1927 -2017 )  aki 1951-től volt a SZER magyar stúdiójának munkatársa. Cseke László először a társadalmi rovatnál dolgozott, majd a lehallgató részlegnél a Kossuth és a Petőfi rádió műsorait figyelte és később 1959-től szerkesztette és vezette Teenager Party című műsorát, ami aztán legendássá tette őt is és a rádióadást is hazánkban.  Cseke László a SZER megszűnése után –  ami 1993-ban következett be – hazatérve dolgozott a Danubius Rádiónál és a kilencvenes évek közepén a Rádió Sopronnál is.  A SZER 1950-es magyar nyelvű adásai egészen az 1993-as megszűnéséig közvetítette a magyar hallgatók számára az emigrációban élők véleményét és amelyre a cenzúrázott és elnyomott, meghatározott véleményeket és közleményeket sugárzó hazai médiaviszonyok miatt bizony nagy szükség volt. Ha úgy tetszik a Szabad Európa Rádió küldetése az volt,  hogy nyugatbarát, független híreket vigyenek oda, ahol nem teljes a sajtószabadság.

A most újra tervezett és úgy tűnik újrainduló magyar nyelvű adással kapcsolatban a New York Times  meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva arról ír, hogy David Cornstein, az USA budapesti nagykövete biztosítékot akart szerezni a médiaügynökségtől arra, hogy a a Szabad Európa Rádió nem csak azokra a hírekre fókuszál majd,  amelyek kedvezőtlenek a magyar kormánynak, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy az adás, az  oknyomozást se vigye túlzásba Magyarországon.  Ez azért érdekes egyébként, mert az amerikai törvények egyértelműen megtiltják a tisztségviselőinek –  így a nagyköveteknek is –  hogy beleavatkozzanak a médiaügynökség ügyeibe, de persze az is lehet, hogy ez csak amolyan bulvárosított mellékzönge és semmi ilyen nem történt.

Arra konkrétan nem tér ki a cikk, hogy az újrainduló Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adására miért van most szükség, bár némi célzás illetve utalás felsejlik a szövegben abban a tekintetben, hogy úgy látják valami nincs rendben a média terén Magyarországon. A SZER egyébként egy irodát is létesít majd Budapesten, majd a kezdeti 2020 májusában induló “kísérleti” adások után egy évvel, már teljes gőzzel jelen lennének adásaikkal az éterben.