Ismét baleset történt Nagycenk és Sopronkövesd között

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 84-es számú főút 102+650. kilométerszelvényében, 2019. március 31-én 17 óra 40 perckor. Egy 28 éves marcali férfi közlekedett személygépkocsival a főúton, Sopronkövesd felől, Nagycenk irányába. Haladása során egy előtte közlekedő autó előzésébe kezdett, azonban a manőver során észlelte, hogy az előzést egy szemből érkező tehergépkocsi miatt nem tudja befejezni. Megpróbált visszatérni a saját forgalmi sávjába, eközben a jármű jobb oldalával nekiütközött az előzött gépjárműnek, majd az úttest melletti árokba sodródott. A szemből érkező tehergépkocsi az ütközés elkerülése érdekében intenzíven fékezett, amelynek következtében egy mögötte haladó autó a jármű hátuljának ütközött. A baleset következtében három ember megsérült, őket a mentők kórházba vitték. – áll a rendőrség hivatalos beszámolójában.

 

fotó: police.hu
fotó: police.hu