Ismerd meg a térség jelöltjeit ( 1.rész ): Brenner Koloman (JOBBIK)

Sorozatunkban igyekszünk olvasóinknak bemutatni a 2018. április 08-án lebonyolítandó országgyűlési választásokon induló helyi képviselőjelölteket, hiszen független portálként fontosnak tartjuk, hogy közelebb hozzuk a térség jelöltjeit az emberekhez és egyben lehetőséget biztosítsunk, hogy bemutatkozhassanak a mi felületünkön is. Miután a cyberpress.hu foglalkozik helyi politikával is, így elkerülhetetlennek éreztük, hogy segítsünk eligazodni ebben az időszakban is a politika világában, amely időszak azért is fontos, hiszen önökön múlik, hogy a leghűségesebb város illetve térségének a lakói kinek szavaznak majd bizalmat.  Elsőként Brenner Kolomant, a JOBBIK jelöltjét mutatjuk be olvasóinknak, aki készséggel állt rendelkezésünkre.

Brenner Koloman és Vona Gábor a soproni Várkerületen (b-j) / fotó: cyberpress.hu

cyberpress.hu: Vona Gábor, a Jobbik miniszterelnök-jelöltje személyesen mutatta be, mint a párt soproni országgyűlési képviselőjelöltjét, az ELTE egyetemi docensét. Kérjük, mutatkozzon be egy kicsit részletesebben is!

Brenner Koloman (JOBBIK): Brenner Koloman vagyok, 1968-ban Sopronban születtem. Édesapám tősgyökeres német „poncichter“ családból származik, édesanyám pedig ágfalvi német felmenőkkel bír. Családommal Sopron-Bánfalván éltünk, ott is nőttem fel. A fenyőtéri német nemzetiségi általános iskola elvégzése után középiskolai tanulmányaimat a Széchenyi István Gimnáziumban folytattam. 1986-ban érettségiztem, majd a kötelező honvédségi szolgálat után a szegedi József Attila Tudományegyetemen szereztem történelem-német szakos diplomát. Szakdolgozatom a brennbergi német nyelvjárást dolgozta fel. Első munkahelyemen, a Kisalföld soproni szerkesztőségének újságírójaként behatóbban megismerkedtem Sopron közéletével és a régió gazdasági, társadalmi életével. Szomorú aktualitást ad ennek, hogy már ez az utolsó talpon maradt vidéki napilap is elvajnásodott, tehát a Cyberpress kivételével szinte nincs már lehetőség, kiegyensúlyozott és nem kormánypropagandát szajkózó médiafelületet találni. Mint megannyi soproni, az itteni szőlőkben dolgozva, a lővéri erdőkben sétálva szerettem meg az itt élők és az átutazók számára is oly kedves szegletét, a legszűkebb pátriámat. Családommal a mai napig haza vágyunk és haza is járunk!

A munkám ugyan Budapest felé húzott, de nem szakadtam el a régiótól és az ott élőktől. Sőt, ugyan 2000 óta az ELTE-n dolgozom, de odahaza egészen 2011-ig aktívan részt vettem a közéletben, mint a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselője. A nemzetiségi vonalon az Országos Német Önkormányzat képviselőjeként több mint 20 éven keresztül képviseltem európai szinten a hazai németséget, valamint a Németországon kívüli európai német kisebbségek szövetségének elnöki posztját is betöltöttem. Egyetemi vezetőként, az ELTE BTK dékánhelyetteseként, valamint a Magyar Rektori Konferencia bölcsészettudományi bizottságának titkáraként komoly tapasztalatot szereztem a törvényelőkészítő munkában, hiszen a parlamenti képviselőnek ez a legfontosabb feladata. Úgy gondolom, hogy még előnyt is jelent a fővárosi jelenlétem, hiszen amennyiben elnyerem a választók bizalmát és bekerülök az Országgyűlésbe, már nem kell a helyismerettel és beilleszkedéssel megküzdenem, hanem teljes egészében a feladatomra koncentrálhatok. Ráadásul a Jobbik vezetőihez közeli munka- és emberi kapcsolat is fűz, tehát személyemben nem egy nevenincs helyi párttitkár kerülne a régió képviseletében a parlamentbe, és még albérleti támogatást sem kell kapnom…

cyberpress.hu: A Jobbik értelmiségi holdudvarának képviselőjeként mutatták be, hogyan került kapcsolatba a párttal?

Brenner Koloman (JOBBIK): A Jobbik vezetői közül többeknek van ELTE-s kapcsolódása, tehát már csak ezért is személyesen ismertem több, a pártban különböző funkciókat betöltő kollégát. Meghívtak egy olyan értelmiségi találkozóra, amelyet Dúró Dóra képviselő asszony szervezett. Elfogadtam a meghívást és mind intellektuálisan, mind politikailag pozitív élmény volt ez számomra, nagyon jól éreztem magamat abban a közösségben. Ezek után főleg az oktatáspolitika terén szakmai, szakértői anyagok írásával segítettem a párt munkáját. Ezen kívül, mivel a német nyelvterülethez is kötődöm, így a párt német kapcsolatrendszerének fejlesztésében is igyekszem segíteni. Ez a közös munka és együttműködés vezetett el végül odáig, hogy vállaltam a képviselő-jelöltséget, ami egy nagyon komoly feladat, de óriási megtiszteltetés is számomra, hogy abban a régióban, ahova ezer szállal kötődöm, mérettethetem meg magam.

fotó: cyberpress.hu

cyberpress.hu: A Jobbikra kirótt Állami Számvevőszékes büntetés ügyéről mi a véleménye?

Brenner Koloman (JOBBIK): Nem hátrálunk meg, nem ismerjük el az ÁSZ határozat törvényességét! A pártállami Fidesz “jó zsaruja”, Varga Mihály arra kéri az adóhatóság fideszes vezetőjét, hogy halassza el az ellenzéki pártoknak kiszabott elvileg objektív büntetés behajtását, ezzel azt üzenve: a törvényeket akkor és úgy kell betartani, ahogy az megfelel a Fidesz politikai céljainak. Akkor most melyik hazugság igaz? Ha független volna a (párt)Állami Számvevőszék, akkor miért a miniszter utasítja a bírság ügyében? Mi úgy gondoljuk, hogy a részletfizetés és a halasztás lehetősége egy jogtalan büntetés esetében csupán átverés. Olyan ez mintha a betörő a lakásból távozva felajánlaná az ott lakónak, hogy a tévéért inkább két hét múlva jön vissza és ettől a tulajnak repesnie kellene az örömtől. Az igazság az, hogy Orbán megijedt és próbál visszavonulni. Hát nem repesünk az örömtől, és folytatjuk az emberek meggyőzését arról, hogy április 8-án bontsák le a pártállamot!

cyberpress.hu: Komoly visszhangot keltett a régióban a legnépszerűbb közösségi oldalon indított „Sopron megtelt” kampánya. Milyen visszajelzéseket kapott és milyen egyéb választási pontokkal kívánja a választókat megszólítani?

Brenner Koloman (JOBBIK): A várost és környékét elhagyó és vissza nem térő képzett fiatalok okozta gondokra, az egyre nagyobb létszámú városi lakosság problémáira jó választ kell adnunk. Az „építsünk még egy munkásszállót” politikának azonnal véget kell vetni, hiszen eljutottunk odáig, hogy az evangélikus temető mögött olyan közelségben épült fel egy társasház (hogy milyen érdekeltségben, azt talán kérdezni sem kell…), hogy a teraszról ránéznek a lakók édesapám sírjára… Szóval a kampányra adott reakciók is jelzik, hogy sokkal jobban kellene ellenőrizni, hogy mi és hol épül, ki és hol lakik életvitelszerűen. Természetesen senkit nem bélyegzünk meg, hiszen azok a szerencsétlen emberek, akik a családjuktól távol akarnak dolgozni, maguk is áldozatok, akiket bérrabszolgaként dolgoztatnak ezekben az összeszerelő műhelyekben. Ahhoz, hogy mindenki a szülőföldjén boldoguljon, Sopronban is innovatív, nem az összeszerelésre épülő, hanem az emberek tudását hasznosító munkahelyekre van szükség, támaszkodjunk ebben jobban a soproni egyetem tudományos hátterére. A szomszédos Ausztria nyújtotta lehetőségeket továbbra is ki kell használnunk, de nem maradhatunk örökké a „sógorok” cselédei!

fotó: cyberpress.hu

cyberpress.hu: Ehhez kapcsolódó kérdés, hogy az új osztrák kormány csökkenti a családi pótlékot a külföldi munkavállalók esetében, mi a véleménye az intézkedésről?

Brenner Koloman (JOBBIK): Valóban logikusan kapcsolódik a kérdés az előbbi gondolatmenetemhez, miszerint hosszabb távon mindenkinek jobb lenne, ha nem egy külföldi kormány intézkedéseitől függne a soproni emberek gyermekeinek és családjának boldogulása. Azt látni kell, hogy a Fidesz harcos propagandája ellenére semmit sem tesz a régióban lévő határmenti munkavállalók érdekében. Ehhez ugyanis Ausztria vezetőivel normális kapcsolatban kellene állniuk. Itt utalnék arra a közelmúltban megjelent interjúra Vona Gábor miniszterelnök-jelöltünkkel az osztrák konzervatív Die Presse című napilapban, amelyből kiderült: a Fidesz lassan nem szalonképes, a Jobbikot viszont ugyanebben az újságban már az új néppártként emlegették. Kormányra kerülve a Jobbik részt vesz abban a komoly vitában az európai jövőről, amelyben természetesen megvédjük a külföldi munkavállalásra kényszerült honfitársaink érdekeit!

fotó: cyberpress.hu

cyberpress.hu: Úgy tudjuk, felkereste a soproni régió polgármestereit, milyen tapasztalatokat szerzett? 

Brenner Koloman (JOBBIK): Igen, 3-4 település kivételével már minden polgármesterrel találkoztam a választókörzetben. A körzetben lévő három kisrégió természetesen különböző helyzetben van és a problémáik is mások, de például a közutak helyzete elborzasztó. Kis színes történet: az egyik településen megkérdezte tőlem a polgármester, hogy szerintem mikor volt legutóbb teljes felújítása a közútnak. 1975-öt tippeltem, hát a valóságban 1973-ban. Ennyit a büszke és európai Magyarországos sikerpropagandáról… Különösen a kisebb települések önkormányzatisága van veszélyben, ha a jelenlegi kormány tervei szerint a kommunista időket idéző “tanácsrendszert” vezetnek be, tehát már nem a helyi lakosok közössége választja majd a polgármestert. A Jobbik kiáll az önkormányzatiság megerősítése mellett, és olyan településfejlesztési rendszert dolgoz ki, amely mind az európai uniós támogatások, mind a magyar állami fejlesztéseket a helyi igényekhez igazítja. Az eddig elherdált uniós források 2020 után is érkeznek majd, és egy tisztességes kormány azokra a célokra fordítja őket, mint a kis és közepes vállalkozások támogatása, bérfejlesztéseik megalapozása, új, innovatív technológiák meghonosítása stb. Már most is riasztó az a fejlesztéspolitikában, és a különböző testületekben megütött hang minden olyan vezetővel szemben, aki nem hajlandó beállni a sorba. A rendszerváltozás idején nem ilyen országot képzeltünk, és ezért kell ezt a kormányt leváltani!

A Jobbik mögött álló szakértői és politikusi csapat magas szakmai színvonalon, s a haza iránt érzett mély felelősségtudattal készíti elő a reményeim szerint a Fideszt leváltó új magyar kormány intézkedéseit. Az egészségügyi dolgozók azonnali megbecsülését, a közutak gyors felújítását mindennél fontosabb kormányzati feladatnak tartom, képviselőként megvédem és képviselem Sopront és vidékét. Nemzetközi kapcsolataim révén Európában és az országgyűlésben is Sopronért és vidékéért akarok dolgozni, ehhez kérem minden olyan polgár támogatását, korábbi fideszes vagy akár baloldali kötődéstől függetlenül. Úgy vélem, hogy egyértelművé vált: a Jobbik a valódi, modern konzervatív néppárt, amely minden olyan kérdést, amit a jelenlegi kormánypárt jól csinált (migráció, családtámogatás például), tovább viszi, és még jobban kezeli. Hiszen a Jobbik nem engedne be gazdag migránst sem, míg a letelepedési kötvényekkel csaknem 20.000 migránst engedett be a Fidesz az országba, sőt a napokban a külügyi helyettes államtitkár beismerte, hogy 1300 szegény migránst is beengedtek! A baloldali érzelmű szavazókat pedig azért kérem arra, hogy támogassanak, mivel az MSZP saját miniszterelnök-jelöltje, Botka László mondta ki, hogy tele van a párt árulóval és gyakorlatilag a Fidesz szocialista tagozataként tekinthetünk rá. Aki az Orbán-rendszert le akarja váltani, annak a Jobbik jelöltjét kell támogatnia, ráadásul személyemben azt hiszem, hogy szakmailag és politikailag is, egyedül esélyes ellenzéki jelöltként érdemes vagyok a támogatásukra.

 

 

 

cyberpress.hu