Sopron es ami mögötte van...

Ingyenes lett a KRESZ tanfolyam a fiataloknak!

Ingyenes lesz a sikeresen teljesített KRESZ-tanfolyam és -vizsga 2018. július 1-jétől a 20 évnél fiatalabbaknak, amelynek díját utólag téríti meg az állam – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.    

illusztráció / forrás: web

 

Novák Katalin közölte, a visszatérítés 25 ezer forintig igényelhető a B kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez; a tanfolyam elvégezhető hagyományos tantermi, vagy online, elektronikus formában.

Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az a fiatal, aki megszerezte a vizsgát, könnyebben tud majd elhelyezkedni. KRESZ-vizsga nélkül nincs jogosítvány, a kormány ezért finanszírozza ehhez az első lépést, de a közlekedési ismeretek elsajátítása önmagában is fontos – tette hozzá.    Közlése szerint a kedvezmény biztosítására a költségvetésben az idén és jövőre összesen 3,4 milliárd forint áll rendelkezésre.

Novák Katalin elmondta, hogy évente 50 ezer 20 évnél fiatalabb próbál KRESZ-vizsgát tenni, közölük 30 ezernek sikerül. Hozzátette, arra számítanak, hogy a jövőben nő a sikeresen vizsgázók száma.

Tájékoztatása szerint július 1-jén elindítják a www.kreszvizsga.ujnemzedek.hu oldalt, ahol minden, a programmal kapcsolatos információ elérhető lesz. A fiatalok telefonon is érdeklődhetnek: az Új Nemzedék Központ a +36 30 711 0643 vagy a +36 30 711 8280 telefonszámon call centert működtet, hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 9-14 között fogadják a hívásokat.

A visszatérítés menetéről a Magyar Államkincstár tud felvilágosítást adni. A tanfolyam és a vizsga díját postai és elektronikus úton lehet visszaigényelni.

 

Hirdetés: