Íjász sikerek a 3D GP-n és az Országos Bajnokságon is!

A Fertőrákosi Lövész Klub tavalyi egyhangúlag döntött arról, hogy az íjász szakosztályuk egy újabb szintet lépjen felfelé, és a “nagyok” közt, vagyis a MISZ ( Magyar Íjász Szövetség ) keretein belül folytassa a tevékenységét. Ez a döntés illetve a versenyzők elhivatottsága úgy tűnik meghozza a gyümölcsét, hiszen az említett MISZ-en belül több ágazatban is eredményesen képviselni tudták már eddig is a fertőrákosi egyesületet.

Így volt ez a napokban is, amikor is az  Ajkai Terepíjász Egyesület szervezésében lebonyolított kétnapos 3D GP-n mutatkoztak be a fertőrákosi íjászok. Kuslits Zoltán, a FLK Íjász-szakosztályának vezetője érdeklődésünkre összefoglalta a versenyt:

Igazi kihívás volt ez számunkra, hiszen a 110 versenyző mellett, nem kevés erőt és kitartást követelt meg a meredek terepviszony, a technikás pálya valamint a második napon eleredő eső. Azonban ifjaink sokszor a felnőtteket megszégyenítő módon állták a ” sarat” és a második nap végén elismerő taps közepette állhattak fel a dobogóra, ami komoly elismerés az egyesületünknek. Farkas Fanni első helyezést érte el a tradicionális íjával a kadettok közt. Kuslits Ákos ugyancsak első lett,míg testvére Kuslits Levente az ezüstöt vihette haza a mini kategóriában.

A mostani jelentős sikerek mellett azonban szeretném megemlíteni Farkas Fannit is, aki egy másik ágon, a történelmi íjászok között versenyzik. Ő még július közepén a sárvári versenyen megszerzett kvalifikációjának köszönhetően részt vehetett a most hétvégén, Tatán megrendezett Országos Bajnokságon, ahol hatalmas sikert ért el, hiszen a dobogó harmadik fokára léphetett. Azt hiszem az egész egyesület méltán lehet büszke Fanni  teljesítményére.

 

Összegezve talán elmondhatom, hogy úgy tűnik valóban jó döntés volt az, hogy vállaljuk a magasabb szintet, hiszen helyt állnak a fiataljaink az újabb kihívásokban is, így méltán lehetünk büszkék rájuk. Természetesen a sikereknek rengeteg összetevője van, amiben a fiatalok elhivatottsága,  kitartása mellett szükség van a szülők segítőkészségére, az egyesületünk vezetőinek és tagjainak szakértelmére és a Fertőrákosi Önkormányzat támogatására is, azonban mindezek mellett a valódi  babér mégiscsak a fiataloké.