Best cloud hostingforgalmasrendezvényház:timberbaleset-megelőzésiviharos fertőparton –középen forgalmasmolnár sopronbanképek parkból …2017

    Sopron város független médiaportálja

Így öltözött VOLTOZÁSIBA városunk hercegnője: A TŰZTORONY (fotók)

Most már szinte kötelező hagyomány és bizony hatalmas népszerűségnek örvend az, amikor városunk legemblematikusabb épülete, a Tűztorony felveszi a VOLT FESZTIVÁL-os “ruháját”, ezzel is hirdetve azt, hogy bizony hamarosan indul a zene ünnepe a leghűségesebb városban. Bizony, ismét eltelt egy esztendő és már csak pár napot kell aludni, hogy Sopronban köszönthessük a hazai és a külföldi zenei paletta kiválóságait és persze indulhasson a hamisítatlan fesztivál hangulat is, ami bizonyára idén is rengeteg kellemes emléket szerez majd sok ezer embernek. No de ne is rohanjunk ennyire előre, maradjunk a szerda esti eseménynél, amikor is Nagy Attila és csapata a Timber Special Ipari Alpinista Csoport szépen felöltöztette városunk szeme-fényét, aminek pár mozzanatát sikerült is megörökíteni. Hölgyeim és Uraim, Fiúk és Lányok kattoghatnak a fényképezőgépek illetve az okostelefonok a Tűztoronynál, hiszen egy-egy saját fotó tuti, hogy örök emlék marad a 2017-es Tűztoronyról, ami VOLT FESZTIVÁL-os körgallérban hirdeti, hogy a buli és a zene idén is Sopronba költözik 😉

cyberpress.hu

Hirdetés:

Cikkmix

Képek és gondolatok a parkból …

Az Erzsébet-kert egy olyan hely, amely az mellett hogy egy falat zöld terület a városban minden bizonnyal sokak számára egy fontos helyszín is, hiszen a park ...