Így lesz nyitva a Szent Mihály temető az ünnep hetében

A Városplébánia tájékoztatása szerint az alábbi időpontokban tart majd nyitva a Szent Mihály temető, ahova Mindenszentek és Halottak napján – érthető okokból – gépkocsival nem lehet majd behajtani: 

 

 

Az evangélikus temető 2018. október 31. és november 2. között 07.00 órától 21.00 óráig lesz nyitva, november 3-án és 4-én pedig szintén már reggel 07.00 órától lehet látogatni a sírkertet.

A sopronbánfalvi temető október 31-től, szerdától egészen november 4-ig, vasárnapig 07.00 és 20.00 óra között lesz látogatható, majd november 5-től áttérnek a téli nyitva tartásra, amikor 08.00 és 16.00 óra között lesz látogatható a sírkert.

Jó tudni azt is, hogy az Északnyugat-Magyarországi  Közlekedési Központ ( azaz a városi tömegközlekedést autóbuszokkal ellátó vállalat ) tájékoztatása szerint Sopronban külön temetőjáratok nem indulnak, azonban az ünnepek idején a menetrend szerint a Szent Mihály temető felé közlekedő 7, 27, 33, valamint a Balfi úti temető felé közlekedő 14-es jelzésű autóbuszjáratokhoz igény szerint mentesítő járatokkal fog közlekedni.