Idén is sikeres volt a Jereváni Vásársor Kocsonyafesztiválja!

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Jereván lakótelepi Vásársoron a Kocsonyafesztivál, amely évről-évre egyre népszerűbb esemény. A reggeli nyitáskor már nagyon sokan várakoztak a helyszínen, ahol ilyenkor a házi kocsonyához nagyon kedvezően lehet hozzájutni, hiszen érvényben van az egyet fizet kettőt vihet akció, aminek az ára egyébként is nagyon kedvező. A vásársor tulajdonosától Ormándi Lajostól – aki a Kocsonyafesztivál alapítója is egyben – megtudtuk, hogy amikor az ötlet megszületett a Jereván lakótelepi Településrészi Önkormányzat azonnal a kezdeményezés mellé állt és az ő támogatásukkal sikerül megvalósítani immár harmadik esztendeje ezt az eseményt, amelynek a visszajelzései nagyon pozitívak a vásárlók körében és sokan már hetekkel az akció előtt érdeklődnek, hogy mikor kerül sor a kocsonyanapra. Ha pedig kocsonya, akkor tél, ha tél akkor pedig hűvös idő, így a vásárlókat ilyenkor forralt borral és forró teával is megvendégelik a helyszínen, aminek elfogyasztása mellett igazi közösségi eseménnyé válik minden évben ez a remek rendezvény. Természetesen a kocsonya mellett egyéb kedvezmények és akciók is vannak a vásársoron, ahol az egytálételek mellett sült kolbász, sült hurka és rengetek ínyencség is kapható, így mindenképpen érdemes kilátogatni a lakótelep szívében található minipiacra.