Idén is hatalmas siker volt a Bánfalvi Hagyományőrző Búcsú

Hétvégén került megrendezésre a 21-ik Bánfalvi Hagyományőrző Búcsúra, mely idén is a tartalmas szórakozást kínált  és egyben a helyi hagyományok ápolásának is helyt adott. A Bánfalváért Baráti Kör Egyesület szervezésében létrejött eseménysorozat  megnyitója szombaton volt a Mária Magdolna-templomban egy ünnepi szentmise keretében, amit a Hajnal téren a rendezvénysátor megnyitása és ott zajló kulturális műsorok követtek.  Vasárnap reggel traktoros, veteránjárműves körjárat  zenés ébresztőjével indult  a nap,  majd közös ünnepi istentisztelet vette kezdetét az Evangélikus Templomban. Délután a Brennbergi úton vonuló hagyományőrző felvonulás vette kezdetét, amely  az idén is szép számú érdeklődőt vonzott. Az ünnepi menet végállomása az  egykori, 1887. szeptember 11-én felszentelt  iskolának is otthont adó, toronnyal ellátott evangélikus templom előtt ért véget, ahol a Bánfalvi Himnusz elhangzása után  megkoszorúzásra került az emléktábla. Az ünnepség ezt követően a rendezvénysátorban folytatódott, ahol a népes összegyűlt tömeget elsőként Igrecz Katalin, a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület elnöke köszöntötte, majd Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait. Ezt követően a mulatság és a színes műsorok folyama követte a zárónap eseményeit, amely rendezvény ebben az évben is hatalmas sikernek örvendett.

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Cyberpress-light

Bánfalvi búcsú felvonálás 🙂

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt

Cyberpress-light

Körtánc Bánfalván!

fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt
fotó: Leczovics Zsolt