Idén indulhat a Paprét és a piac felújítása, és megkezdik az új ipari park kivitelezését is

Dr. Farkas Ciprián soproni polgármester 2021. március 31-i határozatai között szerepel a közbeszerzési terv elfogadása is, mely egyfajta irányt mutat a laikusok számára is a városban tervezett fejlesztésekről. Az adatokból kiderül, idén számos infrastrukturális fejlesztés megvalósításába fog bele a soproni önkormányzat.

Dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere egy korábbi sajtótájékoztatón / Fotó: cyberpress.hu archívum

A jogszabályi előírásoknak megfelelően minden évben közbeszerzési tervet kell készítenie az önkormányzatoknak, melyben szerepel a város és intézményeinek beszerzési terve az adott évre vonatkozóan, legyen az áru- vagy szolgáltatásmegrendelés, valamint építési beruházás. Tavaly is készült ilyen dokumentum, sok projekt esetében meg is indult a kivitelezés. Többek között a Várkerület II. ütem szerinti rekonstrukciója elkészült, az Árpád utcai parkolóház munkálatai folyamatban vannak, a Sopron-Balf és a Lőverek klimatikus gyógyhely fejlesztése szintén a megvalósítás útjára lépett. Kiírták a beszerzést a Selmeci utcai rendelőintézet építésére vonatkozóan is, de az Anger rét melletti (Hillebrand Jenő utca) bölcsőde építésére vonatkozó ajánlatkérés például az idei esztendőre csúszott.

A 2021. évben elindított közbeszerzési eljárások egyike tehát az új bölcsőde építésének ügye lesz, de ezen felül is egy tucatnyi terve van a városvezetésnek a jövőre vonatkozóan. Az európai uniós és hazai finanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázati keretéből megvalósítandó fejlesztések vannak többségben, az összes tervezett beruházás jóformán lefedi a teljes évet. Az egyes beszerzéseket az alábbi hónapokban tervezik megindítani:

Beszerzés tárgya Megindítás ideje
Inkubátorház létrehozása Február-március
Új bölcsőde építése a Hillebrand utcában Február-március
Sopron zöldterületeinek rekreációs célú családbarát fejlesztése Március
ITC és új ipari park közművesítése Április
Feltáró út építése az ITC területén Április
Labdarúgó sportlétesítmény belső infrastruktúra fejlesztése Július
Paprét zöldterületeinek rekonstrukciója Szeptember
A soproni piac és környezetének felújítása November

Ez egyfajta irányvonalat jelöl meg, így idén már megindulhatnak a beszerzések, ám az ajánlattételi határidők, a szerződéskötések vagy éppen a kivitelező munkaterületre való felvonulását még nem feltétlen eredményezi. Az Innovációs és Technológiai Centrum (ITC) fejlesztéséről készült összefoglalónkat ide kattintva érhetik el, a Paprét fejlesztésének részleteit pedig itt ismertetjük. A piac felújítását a Modern Városok Program keretében, kormányzati forrásból valósítja meg Sopron, a területrendezésről már döntöttek és a látványterveket is közzétették.

Az Innovációs és Technológiai Centrum (ITC) / A kép jobbján egy 2016-os terv részletei, míg a bal félen egy másik típusú látványterv. Forrás: sopron.hu

A Káposztás utcai labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése is régi ügy, a Soproni Városi Stadion évekkel korábbi első ütem szerinti korszerűsítésének folytatásaként aposztrofálhatjuk, hiszen az erre kapott forrás is évek óta elkülönítve pihen. Március 17-én jelent meg Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának ajánlati felhívása az eredményjelző tábla beszerzésére vonatkozóan a beruházással a Városi Stadion kb. 25 éves 12 m²-es fekete-fehér eredményjelzőjét cserélnék le. A Magyar Labdarúgó Szövetség előírásainak megfelelő tábla beüzemelésének célja, hogy egy estleges magasabb osztályú szereplésnek se legyen akadálya a nem megfelelő eredményjelző tábla. Műszaki jellemzői szerint legalább 32 m², amin a megjeleníthető sorok száma minimum 55, fénypontszáma min. 450.000 pixel. Az ajánlatkérő továbbá azt is kéri, hogy az eredményjelző működéséhez szükséges számítógépet, vezérlést, valamit a szoftvereket (foci, egyéb sportágak, rendezvények, egyéb videós anyagok lejátszása) is tartalmazza a vállalkozók ajánlata. A 2016-ban tartott sajtóbejáráson elhangzottak szerint a belső infrastruktúrák fejlesztésre 152 millió forintos kormányzati támogatásban részesült városunk.

A Paprét zöldterületeinek rekonstrukciója látványterve / Forrás: cyberpress.hu archívum

A zöldterületek rekreációs célú családbarát fejlesztése viszont egy teljesen új projekt, a Leghűségesebb Város 2021. februárjában kapott 275 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a megvalósításra. Ennek terhére a Bécsi domb környezetének fejlesztését tűzték ki célul, valamint az egyre sűrűbb városi játszótér-hálózatnak felújítását irányozták elő a Barátság parki, az Erzsébet-kerti, az Arany János utcai és a IV. László király utcai játszóterek vonatkozásában.

A projektösszefoglalóbán úgy érvelnek, a szép környezetben fekvő Bécsi domb és Koronázódomb jelenleg alulhasznosított, ám ennek ellenére is népszerűségnek örvend a lakosság, főként a fiatalok körében. Mint írják, nagy potenciállal rendelkezik az Amfiteátrum közelében található, jelenleg kerítéssel lezárt, sűrű, elvadult növényzettel rendelkező önkormányzati terület, melynek megnyitását és rekreációs célú fejlesztését a bobpálya melletti terület fejlesztésével kötnék össze.

A Koronázódombon egy új játszótér, egy kilátópont és egy közpark épül. Alapvető szempont volt egy kilátópont elhelyezése a terület legmagasabb, északnyugati oldalán, melyről rálátni városra és gyönyörködni lehet Sopron panorámájában. A meglévő aszfaltos úthoz csatlakozva térkő burkolatú gyalogos utat alakítunk ki, mely egész a kilátóig folytatódik. A tervezési terület egészét drótfonatos kerítés veszi körbe akácoszlopokkal, melyet két oldalról lehet megközelíteni gyalogosan. Az egyik a tervezett murvás parkoló felől, a másik pedig a 84. sz. főút felől a délnyugati oldalon. A főként 3-7 éves korosztály számára kialakított ötállomásos „erdei tornapálya” kerül kialakításra.

Egységes utcabútorokat, padokat és hulladékgyűjtő edényeket telepítenek, de készül mászóka, libikóka, hinta, mini csúszda és egyensúlyozó játékok is helyet kapnak. A meglévő erdei kitaposás mentén egy stabilizált burkolatú, 1,2m-re kiszélesített erdei sétányt jelölnek ki és interaktív tanösvényt is terveznek. E két nagyobb beruházás mellett a város különböző pontjain található, mára elavultabb eszközparkkal rendelkező játszótereket is megújítják. Húsz férőhelyes murvás parkoló készül, és a tervek szerint nyilvános mosdók, pelenkázó, esőbeálló, szabadtéri rekreációt segítő építmények, napvédelmi funkciót ellátó építmények, eszközök telepítése, gazdasági funkció befogadására alkalmas építmények stb felújítása, kialakítása történik meg. A Koronázódombon a kültéri berendezési tárgyak között kihelyezésre kerül 1 db háromszög alakú napvitorla. Koronázódombon a kültéri berendezési tárgyak között kihelyezésre kerül 10 db napelemes kandeláber – áll a projekt nyilvánosan elérhető ismertetőjében.

Látkép a Bécsi dombról / Fotó: cyberpress.hu archívum

 

Forrás: sopron.hu
Forrás: palyazat.gov.hu