Idén elmarad a SOPRON ZENÉL FESZTIVÁL! Viszont a Hoffersuli karanténklipjét mutatjuk!

A soproni nyári programok kiemelkedő rendezvénye a SOPRON ZENÉL idén  ötödik alkalommal került volna megrendezésre, azonban az élet illetve a koronavírus-járvány közbe szólt, így ebben az évben sajnos elmarad. – tájékoztatta portálunkat a két főszervező  Hoffer Péter és Bodoki Péter. Azonban a rendezvény 2021-ben a tervek szerint folytatódni fog és remélhetőleg majd ismét felejthetetlen zenei élményt fog okozni az érdeklődőknek. 

Mint azt a szervezők elmondták, az  egyedülálló rendezvényen az évek során, 62 soproni és soproni kötődésű zenekar, valamint helyi zenészbarátok közreműködésével, több száz fő alkalmi, kimondottan erre a koncertre felkészített helyi fiatal lépett színpadra. Közülük többen testvérpárok, apa-fia, vagy akár 3 generációt képviselve zenéltek már együtt. A fesztivál június elején került volna megrendezésre, de a közös nagyszínpadi produkcióhoz nélkülözhetetlen, több hónapon át tartó nagy létszámú csoportos próbák kivitelezése jelen körülmények között, nem megoldható.

A téma, az idén 50 éve alakult The Beatles lett volna, melynek dalaiból állították  össze a főműsort. Azonban hogy ne vesszen kárba az eddigi előkészület és a sok munka, egy montázsvideót készítettek a szervezők, amelyben a gyerekek otthonról, a szobájukból játsszák a With a Little Help From My Friends című slágert.

 

 

HofferSuli Karanténklip: With a Little Help From My Friends (cover)

A HofferSuli tanulóinak egy része az idén 50 éve alakult The Beatles dalaival készültek a 2020-as Sopron Zenélre. Hogy ne vesszen kárba eddigi munkájuk, egy …

 

A 2021-es újratalálkozásig azonban higgadtságra, kitartásra és otthon maradásra ösztönzik a szervezők  a fesztivál látogatókat, ezért elérhetővé teszik az összes koncertfelvételt a 2019-es évből, és ígérik, hogy az eddig jelentkezett zenekarok mind kapnak fellépési lehetőséget 2021-ben.

 

 

Keressétek a SOPRON ZENÉL fesztivál  youtube csatornáját a 2019-es koncertvideókért IDE KATTINTVA

Az Intim Torna Illegál SOPRON ZENÉL FESZTIVÁL dalait pedig IDE KATTINTVA!

 

 

 

.

.

.