Ideiglenesen közlekedhetünk majd a “Piknik úton”

A Sopronkőhidát  Szentmargitbányával összekötő út építésénél a munkák határidőre történő befejezése illetve a kivitelezési munkálatok gördülékenysége miatt vált szükségessé az 8532. jelű szakasz teljes lezárása, ami bizony azért jelentősen megnehezíti azoknak az ingázoknak a közlekedését, akik ezt a határátlépési pontot használták eddig. Most azonban ideiglenesen feloldásra kerül az útzár, mégpedig a közelgő Páneurópai Piknik jubileumi évfordulója kapcsán.  

fotó: Leczovics Zsolt

A Páneurópai Piknik ünnepségsorozatának idején,  2019. augusztus 14. és 21. között az útzár feloldásra kerül, így átmenetileg ismét közlekedésre alkalmas lesz a szakasz, egészen 2019. augusztus 21. reggel 08.00 óráig. Úgy tudjuk egyébként jól és az ütemterveknek megfelelően halad a munka, a  Piknik Emlékpark előtti közel egy kilométeres szakasz az augusztusi megnyitásra teljesen kész is lesz.  A tervek szerint amennyiben továbbra is sikerül tartani az ütemtervet és az időjárás is kedvező lesz, akkor már  októberben visszaadják félpályán a közlekedőknek a szakaszt, amely nagyban mentesítené a Sopron-Klingenbach közötti határátkelő forgalmát.

 

nyitóképünk illusztráció