HTS TEAM: Hugyecz Erik három forduló után is hibátlan!

Hugyecz Erik (26) magabiztos motorozással nyerte meg a magyar motokrosszbajnokság harmadik állomását is. Nyáregyháza, Kiskunlacháza és Kaposvár után maximális pontszámmal vezeti az Élsport MX2-es kategóriát a nyári szünet előtt.

Hugyecz Erik nem lassít, teljes gázzal robog hetedik magyar bajnoki címe felé. A 26 évével már rutinosnak mondható szurdokpüspökiből származó versenyző nem sok esély ad az ellenfeleknek az élsportolók (I. osztály) MX2-es kategóriájában. Ahogyan a bajnokság első két állomásán, úgy a harmadik versenyen sem kegyelmezett az ellenfeleknek, és június eleji kánikulában mindkét futamban ő lett kategóriájának legjobbja.

“Nem egyszerű a dolgunk ebben a melegben, de megpróbáltam kizárni a körülményeket, hiszen az mindenkinek egyforma. A technikával és a tempómmal elégedett vagyok, így eddig minden a terveink szerint alakul. Továbbra is azon leszek, hogy a legjobbat hozzam ki magamból, és remélem, hogy ez az év végén egy bajnoki címben mutatkozik majd meg.” – értékelt a kaposvári viadal győztese.

Hugyecz mögött komoly csaták bontakoztak ki a dobogós helyezésekért, amiben a HTS Team ifjú versenyzői ezúttal alul maradtak. A 15 éves Jakob Kristóf és a 18 éves Kiss Márk mindkét futamban kimotorozta magából a maximumot, de míg Jakob a kisebb teljesítményű 125 köbcentis motorjával technikai hátrányban volt a siratófalakon, addig Kiss a második futamban saját hibájából veszítette el a dobogós pozícióját.

A nagykategória (MX Open) mezőnye továbbra is nélkülözni kénytelen a kilencszeres magyar bajnokot, Szvoboda Bencét, akinek hazai versenye lett volna a kaposvári. A csuklótöréséből rehabilitálódó klasszis még nem érezte magát készen a kihívásra, tervei szerint majd csak júliusban fog újra versenyzésre jelentkezni. Szvoboda hiányában a kategória rangidőse, a 35 esztendős Kerese Gábor képviselte a HTS Teamet Kaposváron, aki ötödik helyezésével nagyot lépett előre a pontvadászatban, feljött a harmadik helyre.

A magyar motokrosszbajnokság most egy hosszabb nyári szünetre vonul, a következő versenyre szeptember 16-án kerül sor Tápióbicskén.

 

HTS-es eredmények Kaposvárról:

Hugyecz Erik – 1. hely Élsport MX2

Jakob Kristóf – 4. hely Élsport MX2

Kiss Márk – 5. hely Élsport MX2

Kerese Gábor – 5. hely Élsport MX Open

 

A HTS TEAM köszönetét fejezi ki támogatóinak: