Hivatalos: Az SC. SOPRON a megyei I. osztályban szerepel!

Vége a bizonytalanságnak és a találgatásoknak, most már biztos hogy a legnagyobb létszámú utánpótlásjátékost nevelő SC. Sopron idén alapított felnőtt labdarúgócsapata a Megyei I. osztályban kezdi meg a bajnoki szezont a 2018/19-es szezonban. Igaz, ezt a hírt mi már megírtuk, azonban most az egyesület a közösségi oldalán is kommunikálta a történteket, amelyben kitérnek arra is, hogy méltányossági kérvénnyel fordultak az elsőosztályú indulással kapcsolatban az MLSZ-hez, ahol pozitív elbírálást kaptak, így minden akadály elhárult az elől, hogy a soproni – zömében saját nevelésű – játékosokkal nekivágjanak a bajnoki pontvadászatnak. Mutatjuk a közleményt: 

fotó: cyberpress.hu

 

SportClub Sopron

Immár hivatalos! Férfi felnőtt csapatunk a megyei I. osztályban kezdheti meg a 2018-2019-es bajnoki évet!

A Soproni VSE NB II-es csapatának csődje nehéz helyzetbe hozta az SC Sopront is, hiszen a közel 600 utánpótláskorú labdarúgót foglalkoztató egyesület önhibáján kívül felnőtt csapat nélkül maradt.

Az SC Sopron mindig is fontosnak tartotta, hogy megfeleljen a Magyar Labdarúgó Szövetség előírásainak, mind sportszakmai, mind pedig pénzügyi szempontból. Sajnos, korábban pont a klublicence előírása nem tette lehetővé számunkra, hogy saját jogon és néven felnőtt csapatot indíthassunk a megyei osztályban.

Egy utánpótlás-nevelő klub azonban nem maradhat cél és felnőtt csapat nélkül! Leány szekciónk immár második éve működik Kiemelt Képzési Központként, amelynek csúcsán saját jogon egy NB II-es női felnőtt csapat található, így látjuk és tapasztaljuk, hogy mennyire fontos a felnőtt csapat egy egyesület életében! Sportolóink fejlődése érdekében az SC Sopron, amint lehetősége nyílt rá önálló férfi felnőtt csapatot nevezett be a megyei bajnokságban, egyúttal – a sporttörvény adta lehetőséggel élve – méltányossági kérvénnyel fordultunk az MLSZ-hez, hiszen korosztályos válogatottakat is nevelő egyesületünk minden előírásnak és feltételnek megfelel a magasabb osztályban való szerepléshez. Ezúton is köszönjük az MLSZ-nek a támogatását, akik felkérték egyesületünket, hogy 16. csapatként vegyen részt a megyei I. osztály küzdelmeiben.

Az SC Sopron más soproni sportegyesületek belügyeibe sem most, sem a későbbiekben nem kíván beleszólni. Az, hogy felnőtt sportolók melyik egyesület színeiben kívánnak pályára lépni, az a saját döntésük. Mi, a magunk részéről örülünk, hogy nagyon sok korábbi SC Sopron nevelésű játékos rögtön visszatért nevelőegyesületébe, amint önálló felnőtt csapatot indított. Ez is azt bizonyítja számunkra, hogy az SC Sopron egy kiváló közösség, egy nagy család, amelyhez jó tartozni. Talán erre vagyunk a legbüszkébbek.

Szeretnénk a sportpályán bizonyítani mind magunk, mind a soproniak, mind pedig az MLSZ számára, hogy méltóak vagyunk a megyei I. osztályban való szereplésre.

Bízunk benne, hogy hamarosan újra tudjuk építeni Sopron labdarúgását. Ebben számítunk minden sportbarát segítségére!

Hajrá Sopron!