Hibátlanul vezeti a SFAC labdarúgócsapata a tabellát!

Ebben az évben a 115 éves SFAC a jubileum mellett nagyszerű sportteljesítménnyel is ünnepel és ezúttal a labdarúgók parádéznak. A megyei III. osztályban szereplő csapat eddig hibátlanul szerepel, hiszen eddig hét fordulóból hét győzelmet akceptált, így vezeti is a bajnokságot, 42 rúgott és mindössze 4 kapott gólos statisztikával, 21 gyűjtött ponttal. Az Ágoston Zsolt vezetőedző által dirigált alakulat nem véletlenül dicsekedhet ezzel a statisztikával, hiszen mindent megtesznek a sikerért. A hét mindennapján erőnléti és taktikai edzéseken vesznek részt a srácok és a sok befektetett munka a bajnoki mérkőzéseken meghozza a gyümölcsét.

Ágoston Zsolt vezetőedző

Örömteli, hogy egyre többen látogatnak ki a SFAC mérkőzéseire, és egy emberként szurkolnak a soproni fiúknak, akik meghálálják a bizalmat.

 

Nem titkolt cél a labdarúgó szakosztálynál a magasabb osztályba való lépés ami nem is tűnik kivitelezhetetlen álomnak. Az eddigi mérkőzéseket figyelembe véve, ha továbbra is ilyen lendületben marad a gárda, szinte biztos hogy a szezon végén aranyéremmel és osztályváltással fog ünnepleni a csapat!

 

leczovics