Hiába volt meghívójuk, nem jutottak be az Orbán-Merkel találkozóra Sopronban az osztrák politikusok

Illusztráció / cyberpress.hu

Valljuk be, hogy nem mindennapi dolog az, hogy Sopron egy olyan nagy kaliberűnek számító találkozót rendezhetett amelyen részt vett Angela Merkel, Németország kormányzója és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke is, hiszen egyrészt a kancellár asszony ritkán jár hazánkban, másrészt a  világ egyik legvédettebb személyének is számít, akinek különleges védelem is jár, harmadrészt pedig amerre csak megfordul a politikus asszony a világ figyelmét is odafókuszálja, így most Soprontól zengett a világ médiájának egy jelentős része.   Persze ennek a találkozónak az aktuálpolitikán túl volt alapos indoka is, hiszen mind a két ország történelmének egy jelentős eseménye is ennek a városnak a határában  történt,  mégpedig pontosan 30 évvel ezelőtt a Páneurópai Piknik nevű rendezvény, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Németország és egyben Európa újraegyesüljön.  Az már sajnálatos tény, hogy vannak ennek az eseménynek kellemetlenebb utózöngéi is, hiszen mint kiderült, voltak olyan osztrák jelentős politikusok, akik az érvényes meghívójuk ellenére sem jutottak be a hivatalos eseményre, amely az Evangélikus templomban került megrendezésre. 

illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

 

Mint azt az osztrák népújság írja nem jutott be az eseményre a hivatalos és érvényes meghívója ellenére sem Hans Peter Doskozil, Burgenland tartomány kormányzója  és Thomas Steiner, Eisenstadt ( Kismarton ) polgármestere sem, amely eset azt tekintve lehet kínos , hogy Sopronnak itt a határ mellett a jószomszédi viszony szempontjából bizony fontos az osztrák kapcsolatok ápolása.  Ezt a hírt egyébként megerősíti az is, hogy a mi szerkesztőségünk is kapott erről az esetről egy  beszámolót egy olvasótól, aki konkrétan a Lackner Kristóf utca – Ógabona tér sarkán igyekezett segíteni és tolmácsolni  a biztonsági erők és Thomas Steiner polgármester között az átjutás érdekében,  ám az ő segítsége is kevésnek bizonyult, így a polgármester kénytelen volt a meghívója ellenére elhagyni Sopront.

 

Körülbelül 09:30 órakor a Lackner Kristóf utca – Ógabona tér sarkon várakoztam gyalogosan a “zárás” miatt, amikor megjelent Thomas Steiner úr, Eisenstadt polgármestere, akit van szerencsém látásból ismerni. 
Mikor láttam hogy a rendőrök (köztük öltönyös is) nem értenek vele szót odaléptem hogy segítsek. Steiner úr elmondta, hogy Fodor polgármester úr meghívta az evangélikus templomban tartandó istentiszteletre, kezében tartva a pecsétes meghívót. A hivatalos embert ez nem érdekelte, csak azt hajtogatta, hogy nincs a listán ilyen név. Kértem hogy hívjon fel valakit, aki meg tudja oldani ezt a szerintem szégyenletes helyzetet, elmondtam hogy ki ez az ember, de hajthatatlan maradt. Egy idő után mindezt elunva, Steiner úr felhívta a sofőrjét, hogy jöjjön vissza érte, mennek haza. 
A cyberpress.hu olvasójának beszámolójából.

 

A BVZ.at hozzáteszi azt is, hogy azért is furcsa ez az eset, mert egyébként voltak olyan osztrák politikusok, aki részt vettek és bejutottak az eseményre, mint például Nikolaus Berlakovich, a Mezőgazdasági Kamara elnöke, vagy éppen Rudolf Strommer, aki  Burgenland tartomány Parlamenti alelnöke illetve ott volt Bettina Zentgraf is, aki az SPÖ-Mörbisch képviseletében jutott be az istentiszteletre. Rudolf Strommer még egy szelfit is posztolt egyébként az eseményről, amelyen Angela Merkellel látható. ( Fotó itt! )

A lap azt is megjegyzi hogy a kellemetlen esettel kapcsolatban az érintettek a magyar nagykövetség felé fordultak, de még nem kaptak választ.

Azt mi tesszük hozzá, hogy az ilyen kaliberű események kapcsán kiemelt kontroll van érvényben még azok számára is akik meghívott vendégként vagy éppen akkreditált résztvevőként lehetnek jelen, így minden esetben jóval előbb kell érkezni a helyszínre illetve a megjelölt belépési pontra. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a német kancellár a világ harmadik olyan közjogi méltósága, akinek kiemelt védelem jár, bár erről most Sopron lakossága is meggyőződhetett, hiszen több utca is le lett zárva az adott napon a közlekedés elől és még a gyalogos forgalom is zárolva lett egy-egy utcában a látogatás idején.

Mindenesetre ez egy kellemetlen malőr volt  valóban, amit remélhetőleg a két ország diplomáciája azért szépen elsimít majd és ez az eset nem fog rossz fényt vetni a jövőben sem az amúgy kiegyensúlyozott és jónak mondható osztrák-magyar határszéli kapcsolatokra.

 

 

Bejegyzésünk a BVZ.at cikke nyomán készült.