Háromszázezer forintos minimálbér? Ez veszélyes!

Bejárta a hazai sajtót az a hír, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megerősítette, hogy támogatja az európai minimálbér bevezetését. Ezt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP képviselője is megerősítette és üdvözölte valamint kitért arra, hogy  Ursula von der Leyen megválasztását követően megígérte, hogy már hivatali ideje első száz napja alatt olyan javaslatot tesz, ami biztosíthatja, hogy az EU minden munkavállalója igazságos minimálbért kapjon. 

illusztráció / cyberpress.hu archívum

Gyorsan utánanéztünk, hogy összegszerűen mit is takar az európai minimálbér forintosítva, ami Dobrev Klára szerint a mindenkori  uniós  átlagbér hatvan-hetven százaléka lenne. Nos, gyors kutatásunk arra mutatott rá, hogy az Európai Unió tagországaiban az átlagfizetés nettó 1500 Euró körül mozog, ami a mostani árfolyam szerint ( 1 Euró331 Ft ) havonta úgy nettó 496 500 jó magyar forintot tesz ki. Ennek az összegnek a hatvan-hetven százaléka ( nettóban )  297 900 illetve 347 550 forint. Az említett összegek körül lennének a tervek szerint a javaslat szerint az uniós minimálbérek, amit ugye kötelező lenne adni a munkavállalóknak és így Magyarországon is kötelező lenne bevezetni.  Ismét gyors kutatás és kiderült  Magyarországon a minimálbér most bruttó 149 000 Forint, ami nettóban 99 085 Forintot tesz ki.

Valljuk be a különbségek jelentősek, sőt orbitálisak! Brutálisak! Megdöbbentő számok … A bűnős belga városban úgy látszik már megint terveznek valamit ellenünk,  ami  a mi dübörgő gazdaságunkat és az iparunkat két vállra fektetné, hiszen jelenleg – a gazdaságos munkaerőnek is köszönhetően – rengeteg olyan nagyvállalatnak van érdekeltsége hazánkban, amely munkahelyeket és egyben megélhetést biztosít honfitársainknak és félő lehet, hogy ha ez bevezetésre kerülne, akkor költöznének innen.

A fenti adatok persze nem hivatalosak, csak egy gyors keresés eredményei és az is igaz, hogy ez csak egy javaslat Ursula von der Leyentől, az Európai Bizottság elnökétől, ami egyáltalán nem biztos, hogy olyan könnyen átmenne a sok politikuson és bevezetésre kerül,  azonban az biztos, hogy ez a Brüsszel már megint készül valamire! Nem véletlen, hogy VESZÉLYES! Illetve ahogy a klasszikus is szólt:

 

ÁLLÍTSUK MEG BRÜSSZELT!