Harka: Jó ütemben halad az új ivóvíz távvezeték építése

Harka lélekszáma csak az elmúlt 10 évben, 1000 fővel növekedett. Az örömteli, és dinamikus bővülés, megoldásra váró feladtok sorát állítja az Önkormányzat elé. Évről-évre építenünk kell utakat, járdákat, közintézményeink fejlesztése is elengedhetetlenül fontos. A legégetőbb feladatok között szerepel az ivóvíz vezeték bővítése. – írja Duschanek Péter polgármester, a település honlapján.

 

Duschanek Péter, Harka polgármestere / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Mint arról a polgármester beszámol, a szükséges bővítést két szakaszra bontották. Az önkormányzat 1,5 éves munkájának eredménye, hogy 2021. március 02.-án átadták a munkaterületet és a kivitelező Aqua-Kanál Kft megkezdte az új távvezeték építését.

A polgármester hozzáteszi, hogy látványos pillanat volt a kék színű, gömbgrafit technológiával készült öntött vascsövek leszállítása is, de legalább ilyen szívmelengető látni napról napra gépek mozgását a munkaterületen. Ma, három héttel a munkálatok megkezdése után arról számolhat be, hogy a kivitelezők elérték a bővítésre kerülő szakasz felét.

A munkavégzés mostantól az úttesthez közelebb eső területen történik, ezért kérik a közlekedők fokozott figyelmét!

A Soproni Vízmű Zrt, és Harka Község Önkormányzata közösen értékelte az elmúlt hetek eseményeit, és azt a döntést hozta, hogy 2021. március 30.-tól feloldják a településen fennálló vízóra felszerelési korlátozást.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenleg már üzemelő vízhálózatra történő csatlakozási kérelem benyújtását követően, a kérelmezők megkaphatják az Önkormányzat hozzájárulását.

A jövőben esedékes további bővítés és fejlesztés azonban csak úgy biztosítható, ha a meglévő hálózatra csatlakozó felhasználók hálózatfejlesztési hozzájárulással veszik ki részüket a közös teherviselésből. – tett hozzá Duschanek Péter polgármester.

A Covid-19 járványra tekintettel, a hozzájárulás kiegyenlítésének határideje 2022 január 30. lesz.

Tájékoztatják továbbá az érintetteket, hogy kérelmeiket a Polgármesteri Hivatal postaládájába dobhatják be, telefonszámuk megadása mellett.