Halálos baleset történt éjjel Nagycenk térségében

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. június 21-én 0 óra 30 perc körüli időben a 84-es számú főút 104-es kilométerszelvénynél, ahol – eddig tisztázatlan körülmények között – egy személygépkocsi az úttestről letért és egy fának ütközött. A közlekedési baleset során a járművezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. A személyautóban más nem utazott. A helyszíni szemle adatai szerint egy személygépkocsi közlekedett Sopronkövesd irányából Nagycenk felé közlekedett, amikor is a 104-es kilométerszelvénynél eddig tisztázatlan körülmények között az úttestről letérve egy fának ütközött, majd az út melletti füves területen állt meg. A közlekedési baleset következtében a személyautó 37 éves vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

fotó: police.hu
fotó: police.hu
fotó: police.hu

 

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a közlekedési balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás volt érvényben. A rendőrök a főútvonal forgalmát Pereszteg, illetve Nagylózs felé terelték.

A közúti közlekedési baleset bekövetkezésének körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

 

 

forrás: police.hu

cyberpress.hu