GYSEV: Közlekedjünk biztonságosan a vasúti átjárókban (fotók)

A GYSEV Zrt. az idei évben is csatlakozott a „Közlekedés Kultúra Napja” 2017-es programsorozatához. A vasúttársaság munkatársai a soproni Bastányi-úti vasúti átjárónál szórólapokkal, kérdőívekkel és egy speciális bemutatóval hívták fel a figyelmet a vasúti közlekedés biztonságára, illetve arra, hogy minden esetben megfelelő figyelemmel kell közlekedni a vasúti átjárókban.

A Közlekedési Kultúra Napja országos programsorozatát a Közlekedéstudományi Egyesület szervezi és koordinálja. A rendezvénysorozat célja idén a figyelemfelhívás a biztonság- és környezettudatos közlekedésre, valamint a közösségi közlekedés megfelelő kultúrájára.

A programok keretében az idei évben a GYSEV Zrt. munkatársai csütörtök délelőtt kitelepültek a Batsányi-úti átjáróhoz Sopronban. A sorompó tilos jelzésekor várakozó járókelők szórólapokat kaptak és lehetőség volt kérdőívek kitöltésére is. A vasúttársaság a gyalogosok és járművezetők figyelmét arra hívta fel, hogy minden esetben figyelmesen és körültekintően haladjanak át a vasúti átjárókon.

A GYSEV Zrt. emellett azt is fontosnak tartja, hogy a hasonló, figyelemfelhívó akciók segítségével támogassa a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelését, valamint a szemléletformálást. Csütörtökön a Hunyadi iskola elsős diákjai kaptak tájékoztatást a helyszínen a közlekedésbiztonsági akció keretében. Ezzel a GYSEV Zrt. azt szeretné elérni, hogy minél kevesebb legyen a figyelmetlenség miatt bekövetkező balesetek száma a vasúti átjárókban.

A Batsányi-úti átjáróban egy különleges bemutatót is tartott a vasúttársaság és a rendőrség: a fénysorompót kikapcsolták, arra voltak kíváncsiak, hogy ebben az esetben a KRESZ szabályai szerint közlekednek-e az autók, azaz megállnak és körülnéznek-e a sötét fénysorompó előtt. Azokat a gépjárművezetőket, akik szabálytalanul, tehát megállás nélkül haladtak át, szóbeli tájékoztatásban részesítették a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai.

cyberpress.hu

1 Trackback / Pingback

  1. Megdöbbentő videó! A többség vakon hajt át a sötét fénysorompós vasúti átjárón | Cyberpress

Comments are closed.