Győri ítélőtábla: Maradhat a vörös csillag a Heineken termékein

Menczer Erzsébet korábban azért perelte be a Heinekent, mert a sör címkéjén egy vörös csillag látható. A Fideszes politikus a keresetében annak megállapítását kérte, hogy a Heineken Hungária Zrt. alperes az ötágú vörös csillag, mint önkényuralmi jelkép nagy nyilvánosság előtti használatával megsértette a felperes személyiségi jogát. – számol be a 24.hu

A Soproni Sörgyár épülete / fotó: cyberpress.hu archívum

Menczer Erzsébet, mint felperes azt szerette volna elérni, hogy az alperest kötelezzék a jogsértés abbahagyására, az ötágú vörös csillag használatától való eltiltásra. Arra hivatkozott, hogy az alperes által használt ötágú vörös csillag a kommunista diktatúra jelképe volt, amely a magyar nemzet egészének súlyos traumát okozott. A felperes előadta, hogy családja és maga is a kommunizmus üldözöttje, a rendszerváltás óta küzd az áldozatok emlékének megőrzéséért és a diktatúra szimbólumainak közéletből való kiűzéséért.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Kifejtette, hogy a Heineken által alkalmazott ötágú vörös csillagnak nincs köze az önkényuralmi jelképekhez, a Heineken 1889 óta használja termékein ezt a jelzést, amelynek öt ága a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és a mágikus erőt szimbolizálja, amely jelkép a Heineken több uniós és magyar védjegyén is szerepel.

Az elsőfokon eljáró Győri Törvényszék a felperes keresetét elutasította, amely ítélet ellen a felperes jelentett be fellebbezést, elsődlegesen az elsőfokú döntés megváltoztatását, a kereseti kérelemnek történő helyt adást,  míg másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérve.

Az ügynek most volt a másodfokú tárgyalása, amelyben a Győri Ítélőtábla a mai napon meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, ami magyarul azt is jelenti, hogy maradhat a szimbolikus ötágú vörös csillag a sörgyár világszerte ismert termékein.