Győr-Moson-Sopronban az éjszaka mindenhol megszűnt az áramkimaradás

Vas és Zala megyében mintegy háromezer-ötszáz háztartásban továbbra sincs áram, mert a csütörtök esti viharban megsérült villanyvezetékek és oszlopok javítása szombatra húzódott. Győr-Moson-Sopronban az éjszaka mindenhol megszűnt az áramkimaradás – tájékoztatta szombat reggel az E.ON szóvivője az MTI-t.

fotó: E.ON

Egyházi Nikoletta elmondta, hogy Vas megyében 2428, Zalában pedig 1081 fogyasztónál nincs áram és hangsúlyozta, hogy a szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és alvállalkozók bevonásával dolgozik a helyreállításon. Először a középfeszültségű hálózatot javítják, és utána következik a kisfeszültségű hálózat egy vagy néhány fogyasztási helyet érintő hibáinak megszüntetése.
A munkát továbbra is nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon – főként az erdőkben – gyakran három-négy ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlő fák.  Csütörtök este a régióban még 120 ezer fogyasztónál nem volt áram.

 

 

 

forrás: MTI / E.ON

cyberpress.hu