Győr-Moson-Sopron megye: sokan szegik meg a kijárási korlátozást, kétharmaduk nem úszta meg figyelmeztetéssel

Fotó: cyberpress.hu arhcívum

Az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel és három anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetnél intézkedtek a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén. A rendőrök 239 alkalommal figyelmeztettek, és összesen 187 alkalommal, azaz kétharmad mennyiségű esetszámmal kellett a bírság és feljelentés jogi eszközéhez folyamodni.

 

A szolgálatot ellátó állomány összesen hét személyt fogott el, ebből hármat bűncselekmény elkövetése közben értek tetten, míg kettőt köröztek a hatóságok, valamint két elfogás volt ittas járművezetés elkövetése miatt.

Az egyenruhások 192 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során kétszer jelzett pozitív értéket a járművezetőknél a műszer.

A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Kormányrendeletben szereplő korlátozó intézkedések megszegése miatt 2020. március 28. 0 óra és 2020. április 22-én 24 óra közötti időszakban, megyénkben a rendőrök összesen 239 alkalommal éltek a figyelmeztetés lehetőségével, 36 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, és 151 szabálysértési feljelentést tettek.