Grammy díjat nyerhet a soproniakat is üdvözlő mexikói Buyuchek!

Négy éve mutattunk be egy mexikói zenekart, akik akkor nagy sikert arattak a Quimby  együttes Most múlik pontosan című örökzöldjének a feldolgozásával, és akik akkor megkeresésünkre egy személyes kis videóban így üdvözölték a soproniakat:

 

A message from Buyuchek

Most jöjjön egy meglepetés! Megkértük a Buyuchek tagjait, akik nagy sikert arattak Magyarországon is a “Most múlik pontosan” c. dal feldolgozásával, hogy egy rövid videós üdvözlettel lepjék meg a soproniakat is, ha már nálunk is ilyen népszerűek lettek. A srácok nagyon közvetlenül és szimpatikusan eleget tettek a kérésünknek, amit most örömmel nyújtunk át mindenkinek.

 

A Buyuchek  népszerűsége a tengerentúlon azóta is töretlen és számtalan jelentős fesztiválon is felléptek, olyannyira, hogy nem kisebb elismerés előtt állnak, mint hogy idén megkapják a Latin Grammy díjat. Az évek alatt persze voltak tagcserék, de a csapat magja azóta is együtt van és lubickol a zenei kihívások tengerében és igazán változatos –  ám a tradicionális mexikói népzene hagyományait követve és beépítve  – zenei anyaggal rendelkezik.  Mi sem jelzi jobban azt, hogy a Buyuchek valóban igyekszik szerteágazóan tevékenykedni a maga által választott zenei műfajban, mint hogy a tavalyi évben felkérték a frontember Jorge Loayzat 81 éves nagymamáját Irma Gloria Silvat,  hogy kapcsolódjon be a munkájukba, aki örömmel tett eleget a srácok kérésnek és felénekelt pár nótát a csapat új lemezére.  Az említett album első dala,  a La pajarera , egy hagyományos dal Észak-Mexikóból, ami azonban nem kis meglepetésre  több mint egymillió megtekintést gyűjtött be már  a YouTube-on. A közös munka ötlete egyébként – mint azt Jorge nyilatkozta – amolyan családi projektként merült fel először, ami aztán megvalósításra került és lemezkiadást követett. Az albumot követő nagy sikerre felfigyelt aztán az  Universal Music is, akik azóta kapcsolatba is léptek a csapattal.

Buyuchek, La Abuela Irma Silva – La Pajarera

Music video by Buyuchek, La Abuela Irma Silva performing La Pajarera. © 2019 Universal Music Mexico S.A. de C.V. http://vevo.ly/5UEyru

A Buyuchek pályafutása egyébként  2013-ban kezdődött,   amikor az alapító Jorge Loayzat és Miguel Cienfuegos a Tecnológico de Monterrey egyetemre  járt és Európába is eljutottak tanulmányutakra. Az út során született meg a gondolat, hogy  érdemes lenne a mexikói zenét megismertetni a nagyvilággal, így megalapították a zenekart, amelynek a neve az egyik törökországi állomásuk Büyükyoncalı  után kapta a nevét. A debütáló album aztán nem sokat váratott magára, amely nekünk magyaroknak is kedveskedett ( hiszen a tanulmányútjuk során jártak Magyarországon is ) és felkerült rá az említett Quimby dal feldolgozása is, amit természetesen magyarul énekel Jorge. 

Buyuchek – Most Múlik Pontosan (Video Oficial) HUNGARY/MEXICO

Buyuchek – “Most Múlik Pontosan” Autor: Tibor Kiss ————————————————————————— Buyuchek “Debut” iTunes: http://apple.co/1HaHbft Google Play: http://bit.ly/1eF3lj1 Amazon: http://amzn.to/1IdtgH9 CONTRATACIONES: Monterrey, Mexico +52 1 (81) 1555 4760 Calgary, Canada +1 (403) 471 8058 www.buyuchek.com info@buyuchek.com Facebook: https://www.facebook.com/Buyuchek Twitter: https://twitter.com/Buyuchek Instagram: https://instagram.com/Buyuchek 2015 © Buyuchek Entertainment, Inc. #Buyuchek #EsenciaOriginal #DelNorteParaElMundo

A Buyuchek és vendégénekesük Irma Gloria Silva 2019.  november 14-én részt vesz a Latin Grammy Awardson, amelynek a helyszíne az Egyesült Államokban lesz, a  Las Vegasban található  MGM Grand Garden Arénában. Mi szurkolunk a csapatnak és kívánjuk nekik, hogy sikerüljön ezt az elismerést begyűjteniük, hiszen valóban egy közvetlen és vidám csapatról van szó, akik a hagyományaikat megőrizendően igyekeznek a zeneiparban azon dolgozni, hogy életben tartsák a következő generációknak is Mexikó zenei kincseit.

forrás: tiempodigital.mx valamint tiempodeser.com.mx