Grafitizés és 3 politikai plakát levételének kálváriája

Egy húszéves soproni egyetemista még a 2019-es önkormányzati választási kampányban leszedett három fideszes plakátot a Leghűségesebb városban, illetve piros festékkel lefújt néhány politikai plakátot, amiért összességében lopással gyanúsítják egy folyamatban lévő büntetőeljárásban. Ugyanebben a kampányban fideszes aktivisták kisbusszal szállítottak el több tucat MSZP-s plakátot Győrben, de mivel ők arra hivatkoztak, hogy ők bizony nem ellopták, csak a szelektív hulladékgyűjtőbe akarták vinni az egyébként általuk letépkedett hirdetéseket, velük szemben az ügyészség nem látott törvényes indokot az eljárásra. – írja az index.hu részletes cikkében.

Azt nem tudjuk, hogy ezt a feliratot vizsgálják-e, pedig ez előbb volt látható. / cyberpress.hu archívum

 

Az ügy pikantériája talán az is, hogy a fiatal egyetemista, aki egyébként a portál szerint mindössze 4650 forint kárt okozott, nem más mint az ismert soproni és megyei szocialista politikus Kránitz László fia, és talán pont ezért is tűnik érdekesnek a bevezetőben  írt soproni illetve győri ügyek közötti ellentétes párhuzam.

Az index.hu azt írja hogy a büntetőeljárás azóta tart, hogy az ifjabb Kránitzot és két barátját tetten érték Sopronban, amikor is festékszórókkal tevékenykedtek.  Akkor a  barátaival együtt őrizetbe is vették őket, majd miután már a helyszínen beismerték tettüket, először bevitték őket  a helyi kapitányságra, majd helyszíni szemlére visszavitték őket a tett színhelyére. Eddig minden normálisnak tűnik – teszi hozzá a portál –  a csínytevőket rajtakapták és szembesítették őket  a helyszíneken a tettükkel.  A fiatalok azonnal megbánást tanúsítottak és elismerték azt is, hogy az alábbi képen látható ” durva” feliratot is ők készítették:

fotó: cyberpress.hu archívum

A volt szocialista politikus fia pedig rögtön beismerte még azt is, hogy mielőtt találkozott a barátaival előtte önálló akciót is végrehajtott, mégpedig leszedett három politikai ( Fideszes )  plakátot, amelyeket  megbánása szemléltetéseként meg is mutatott a rendőröknek, amelyek a fiatal gépjárművének a  a csomagtartójában voltak. Ezeket a rendőrség le is foglalta bizonyítékként.

A portál azt írja, hogy információjuk szerint a rendőrök azt ígérték a fiataloknak, hogyha azonnal vallomást tesznek, az ügyük elbírálásakor az majd enyhítő körülményként esik a latba. Ezután ifj. Kránitzot visszavitték a kapitányságra, ahol őrizetbe vették és a – jegyzőkönyv alapján – 23:50-kor bekövetkezett rendőri intézkedést követően hajnali 4:25-ig ültették, ugyanis csak akkor kezdődött meg gyanúsítotti kihallgatása, ahol nemcsak ismét beismerte a plakátok levágását, de vállalta az okozott kár megtérítését is.

A fiatal, ahogyan a helyszínre érkező, úgy az őt később kihallgató rendőröknek is azt mondta, elismeri a rongálást, vállalja a felelősséget, kifizeti a plakátokat, sőt az azokat rögzítő gyorskötözőket is, amiket elvágott. A fiatal tanulmányainak tudatában ekkor még  biztos volt abban, hogy nem bűncselekményt, legfeljebb szabálysértést követett el, és kihallgatása során nem is figyelmeztették arra, hogy éppen egy bűncselekményt vallana be. Állítása szerint erre utalást sem tettek, holott a büntetőeljárási törvény értelmében „haladéktalanul figyelmeztetni” kellett volna, mint például arra is, hogy védőre jogosult.

A jegyzőkönyvek alapján azonban – írja az index – ifj. Kránitz a védőről, sőt gyakorlatilag mindenről lemondott, noha az a vallomás szövegéből is egyértelműnek látszik, hogy a fiatal nemigen lehetett a szükséges információk birtokában. Később szembesült tehát csak azzal, hogy nem szabálysértés, hanem lopás bűncselekménye az ellene felhozott eljárás alapja annak ellenére, hogy az már első kihallgatási jegyzőkönyvéből is világos, nem a táblák eltulajdonítása, megszerzése volt a célja, hanem – és noha a politikai meggyőződése megkérdőjelezhetetlenül közrejátszott tettében – egész egyszerűen az idegesítette, hogy nagymamája otthonának környékén hatalmas volt a Fideszes plakáttúlsúly.

Az ügyben azóta is tart az eljárás és pro és kontra vannak más véleményen a felek, amelyek bővebben ITT részletesen is kifejtésre kerültek.

Összességében – utalva a bevezetőben írt megyeszékhelyi esetre – a győri vádhatóság szerint 36 tábla és az azokhoz szükséges gyorskötözők eltulajdonítása nem elegendő a szabálysértési összeghatárt meghaladó lopás vagy rongálás tényállásához, ám a soproni ügyészek úgy látják, hogy itt a nyugati csücsökben 3 fideszes tábla tönkretétele 4650 forint értékben már megalapozza a bűncselekmény gyanúját. Az Index érdeklődésére tekintettel azonban úgy tűnik, hogy a két üggyel kapcsolatban az ügyészség a meghozott határozatokat megvizsgálja és annak tükrében megteszi a szükséges jogszabályban meghatározott intézkedéseket.

Leegyszerűsítve a történet jelenlegi állását a Megyei Főügyészség mégis felülvizsgálja az alá tartozó két járási ügyészség egymásnak ellentmondó döntését.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK AZ ARCHÍVUMUNKBÓL:

 

Megdöbbentő! Ön tudta? A hegykőiek köztünk élnek!

A választási időszak egyik velejárója a plakátkampány, amire az indulóknak aztán van vagy pénzük ugye vagy nincs. Ide tartoznak az óriásplakátok vagy éppen az elmúlt években divatossá váló villanyoszlopokon való függesztett táblácskák is. Persze lehet azon filozofálni, hogy kinek honnan van rá kerete vagy éppen kinek honnan nincsen, az azonban biztos és tényszerű megállapítás, hogy Sopronban ilyen jellegű marketingeszközökkel leginkább a FIDESZ-KDNP jelöltjei rendelkeznek.