Gőbl Gábor a Nemzeti Kulturális Alapnál kapott kinevezést

Állami pozíciót, egészen pontosan a Nemzeti Kulturális Alap – Kulturális Fesztiválok Kollégiumában kapott kinevezést Gőbl Gábor, a Moby Dick együttes basszusgitárosa, rendezvényszervező, sportvezető, soproni önkormányzati képviselő, a MI HAZÁNK MOZGALOM politikusa. Mindezt a Válasz Online szúrta ki az NKA hivatalos honlapján.

Gőbl Gábor / fotó: cyberpress.hu archívum

 

Gőbl Gábor az említett pozíciót, mint “Miniszteri hatáskörben kinevezett személy” töltheti be, amire ez esetben Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások minisztere, az NKA elnöke felkérésére illetve döntése alapján került sor.

A korábban a JOBBIK soproni szervezetének elnökeként, majd a “pártszakadást” követően a MI HAZÁNK MOZGALOM-ban is aktívan tevékenykedő ismert közéleti személyiség egyébként igazán sokoldalú, hiszen valóban több területen is igyekszik jelenleg is helyt állni.

 

A Nemzeti Kulturális Alap – Kulturális Fesztiválok Kollégiumának tagjai: 

A kollégium vezetője (a Magyar Művészeti Akadémia által delegált személy): Horváth László producer, kulturális menedzser, fesztiválszervező, a Príma Primissima díjas Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója.

A szakmai szervezetek által delegált személy:

  • Márta István Erkel díjas zeneszerző, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, a Művészetek Völgye alapítója, kulturális menedzser- és főtanácsadó
  • Szigetvári József a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke, a Magyar Fesztivál Szövetség elnökségi tagja, a Barátság Kulturális Központ igazgatója, főiskolai oktató, Lukács Móric díjas, az EFFE díjas Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál igazgatója

Miniszteri hatáskörben kinevezett személy:

  • Gőbl Gábor rockzenész, rendezvényszervező
  • Harangozó Gyula Kossuth-díjas koreográfus, rendező, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója
  • Igyártó Gabriella Pro turismo és Wlassics Gyula-díjas kulturális menedzser, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége ügyvezető igazgatója, Mesterségek Ünnepe fesztivál igazgatója, Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége alelnöke.