Folyamatosan halad a munka az Árpád utcában

Az Árpád utcai parkolóház kivitelezése 2020. november 24-én / Fotó: cyberpress.hu

November 24-én kedden délelőtt Sopron városvezetése tartott bejárást az épülő parkolóház már épülő falai között. Az augusztusban elstartolt kivitelezés jó ütemben halad, hiszen már a felszínen dolgoznak a vasbetonokkal, így határidőre, várhatóan 2021. szeptemberére készül el az új létesítmény. A belvárosi közlekedési helyzet enyhítése céljából 2000 négyzetméteren rendezik a parkolás kérdését, de további 4000 négyzetméter újul meg a zöld környezetet előnyben részesítve. A több száz autó mellett motorkerékpárokat, bicikliket is lehet majd elhelyezni a területen, mindezek megvalósítására pedig nagy többségben kormányzati támogatásból kerül sor. A beruházás további részleteiről, anyagi fedezetének mértékéről ide kattintva olvashatja korábbi cikkünket.

A kivitelező FÉSZ Zrt. mellett Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről Dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek vettek részt a tegnapi szemlén a sajtó meghívott képviselőivel egyetemben.

Az Árpád utcai parkolóház kivitelezése 2020. november 24-én / Fotó: cyberpress.hu

 

Korábbi bejegyzéseinket az Árpád utcai parkolóház építésével kapcsolatban, illetve a látványterveket ezen a linken lehet elérni!

 

 

Forrás: dr. Farkas Ciprián Facebook-oldala