Fokozatosan újraindul az élet a SC. SOPRON csapatainál!

Minden rendeleti és egészségügyi előírás szigorú betartása mellett újra igazi edzésbe állhatnak az SC. Sopron labdarúgópalántái, hiszen a fokozatosság elvét követve május első teljes hetében újra közös átmozgató edzéseken vehetnek részt a különböző korosztályokban szereplő játékosaik.

fotó: cyberpress.hu archívum

Portálunk információi szerint az egyesület minden szekció korosztályos csapatának a játékosait, először heti egy alkalommal várja majd a kijelölt időpontokban a sportpályákon ( Káposztás utca, Vasas pálya, Lővér körút ), hogy a hosszú kényszerszünet után ismét közös labdás foglalkozásokon  vehessenek részt. A második héttől a tervek szerint már heti kettő edzés lenne, majd szép lassan “visszazökkennének” a korábbi menetrendbe az utánpótlásképző bázis játékosai. Ugyanez vonatkozik a Megyei I. osztályban éllovas felnőtt keretre is, akik szintén a jövő héten találkoznak először a járványügyi szünet óta. Igaz a bajnokság folytatása számukra is kérdéses – ez az MLSZ döntésétől függ majd – éppen úgy ahogy a kisebb korosztályoknál is, azonban fontos, hogy a srácok és természetesen a lány szekció játékosai is ismét a zöld gyepen, közösen készüljenek a későbbi megmérettetésekre.

A hosszú kényszerszünet alatt egyébként az SC. SOPRON folyamatosan ügyelt arra is, hogy formában maradjanak a játékosok, hiszen online heti edzéstervekkel, élő internetes kapcsolat melletti kondicionáló edzésekkel is foglalkoztatták a labdarúgóikat, amelyeket a visszajelzések alapján igazán pozitív fogadtatásban részesítettek mind a focisták, mind pedig a szülők. Mindezek mellett az egyesület különböző játékos feladatokra is hívta a játékosokat és persze a szülőket is az online felületén, amely szintén egy kis vidámságot és kihívást  jelentett mindenki számára a kényszer karantén alatt. A tapasztalat azt mutatja, hogy bár korábban is nagyon egységes volt a SC. SOPRON legénysége, de ez a kritikus és nehéz időszak még jobban összekovácsolta és szorosabb egységgé formálta az egyesületet, amiért a klubvezetés és a játékosok valamint a szülők is hálásak egymásnak, hiszen a közös munka mellett egy igazi nagy családdá is formálta a teljes tagságot.

A korábbi élvonalbeli játékos Csiszár Ákos ( SOPRON, BVSC, FERENCVÁROS, GYŐR ) által vezetett soproni utánpótlásnevelő klub egyébként már március elején is egy példaértékű gesztust gyakorolt a szülők, a családok irányába,  hiszen már akkor eltekintett a tagsági díjak befizetésétől, ami azt jelentette, hogy amíg nem normalizálódik a helyzet és nem tudnak folyamatos és aktív edzéseket tartani, addig nem is kell a családoknak tagdíj hozzájárulást fizetniük.

Az országos egészségügyi eredményeknek köszönhetően tehát, úgy tűnik, szépen lassan, fokozatosan folytatódhat a munka a térségünk legnagyobb labdarúgóutánpótlás egyesületénél, ahol a vezetés folyamatosan azon dolgozik, hogy ez után a kritikus időszak után, az előttük álló egyéb kihívásokat is leküzdve, tovább folytassák mindazt a munkát, ami sok gyereknek akár a jövőt is jelentheti!

 

HAJRÁ SC. SOPRON!