Fogjunk össze és szavazzunk a Soproni Petőfi Színház Aida előadására!

Arany Kotta díjra jelölték “a legjobb új vidéki musicalprodukció” kategóriában a Soproni Petőfi Színház Aida című előadását, amelynek egyik főszereplője Füredi Nikolett pedig “a legjobb színésznő új musicalprodukcióban” kategóriában versenyez. A közönség szavazatán sok múlik!

A Viva la Musical! portál immár hatodik alkalommal adja át az Arany Kotta díjat, ezúttal a 2016/17-es évad legsikeresebb új fővárosi és vidéki musicalbemutatóinak, illetve a közönség és a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt színésznek és színésznőnek.

fotó: Torma Sándor / soproniszinhaz.hu

Idén a szakmai zsűri tagjai Nádasi Veronika és Posta Victor színművészek, valamint Galambos Attila író, műfordító voltak, segítségükkel állították össze a jelöltek listáját.

Most a nagyközönségen van a sor – 2017. szeptember 29. éjfélig van lehetőség a szavazásra a VLM weboldalán. Ezután a zsűri véleményét és a közönség választását összegezve állapítják meg a végeredményt, melyet október 1-én hirdetnek ki.

Szavazni ezen a linken lehet:

http://www.vivalamusical.hu/cikkek/arany-kotta-2017-kozonsegszavazas

fotó: Torma Sándor / soproniszinhaz.hu

 

 

cyberpress.hu