Foci: Az SC. SOPRON már a második a tabellán!

Duna Takarék Megyei I. osztályban a tizenegyedik fordulót rendezték, amelynek során az SC. SOPRON hazai pályán fogadta a Csorna SE.  együttesét, ahol jó iramú és izgalmas összecsapáson 2-1 arányban otthonában tudta tartani a három pontot Ágost Zsolt csapata, és így már a második helyen áll a tabellán.   Városunk másik megyei első osztályú csapata a SOPRONI FAC szintén hazai pályán játszott, de sajnos a Fertőszentmiklós gárdája elvitte a három pontot az Anger rétről, mert a végeredmény 1-2 lett, és így a tabella legalján szerepel a nagy múltú csapat nulla ponttal.  Megyei III. osztályú csapatunk az SVSE-GYSEV a hétvégén szabadnapos volt, így nem lépett pályára, azonban így is őrzi az első helyet holtversenyben a Sopronhorpács csapatával együtt.

fotó: cyberpress.hu archívum