Flashmob jellegű adományozásra készülnek a civilek a soproni karácsonyfa tövében

Az országban több helyen évek óta tartja magát egy  olyan legenda, hogy bizony Sopronban még a kerítés is kolbászból van, azonban akik itt élnek ezt pontosan tudják hogy ez nem így van, a megélhetés itt sem egyszerű, sőt, ha az átlag árakat nézzük bizony előkelő helyet foglalhatunk el a legdrágább városok között. Persze az is igaz, hogy köszönhetően Ausztria közelségének a város jelentős százaléka ott próbál munkahely szempontjából boldogulni, de bizony az is számtalan egyéb áldozattal jár és manapság már ott sem olyan egyszerű elhelyezkedni.  Mindezek ellenére a lakosság jelentős százaléka igazi patrióta és ha kell akkor egy-egy jó ügy érdekében összefog, ahogy az most is tervben van.

 

Nehéz esztendő van mögöttünk és bizony sok embertársunknak okozott ez anyagi, megélhetési gondokat, hiszen a koronavírus-járvány okozta rendelkezések miatt sokan maradtak munka nélkül itt is. Most soproni civilek –  mintegy lakossági összefogásként – egy amolyan flashmob jellegű adományozásra készülnek, amelynek célja az, hogy a Várkerületen található karácsonyfa alá tartós élelmiszereket helyeznek el mindazok számára, akiknek szükségük van erre.

A tervek szerint az adományozásra olyan formában lesz lehetőség, hogy 2020.  december 23-án, 24-én, 25-én vagy 26-án 16:00-18:00 között lehet elhelyezni szabadon a karácsonyfa alá a tartós élelmiszereket vagy a boltban vásárolt süteményeket, ahonnan a rászorulók szintén szabadon és kötetlenül tudják majd  azokat elvinni. Tulajdonképpen mintegy étel adok-veszek doboz úgy  funkciónál majd a tervek szerint dolog, amely ötlet emberségből jelest érdemel.

Fontos azonban tudni, hogy a járványügyi rendelkezések érvényben lesznek, hiszen a maszkviselés, a távolságtartás és az általános gyülekezési tilalom továbbra is érvényben van!