Fitnesz és piknik pontok, új eszközök, környezetszépítés a Lőverekben és Balfon

Közbeszerzési felhívást jelentetett meg Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, melynek keretében a Lőverek különböző pontjain és Sopron-Balfon valósulnának meg fejlesztések. A GINOP-projekt kedvezményezettjei gyógyhelyek komplex turisztikai fejlesztésére pályázhattak, Sopron mellett csupán Bük (Bükfürdő), Gyula, Kiskunhalas és Mezőkövesd büszkélkedhet támogatással.

A Soproni Parkerdő turista útvonalai népszerű kirándulóhelyek – fotó: cyberpress.hu

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében 2017-ben elnyert mintegy 754 millió forintos támogatási forrás felhasználásának akár egy korábbi műszaki tartalma is lehet az, amit két évvel ezelőtti cikkünkben írtunk meg, az viszont biztos, most sok-sok új attrakcióval bővítenének. Részben már megvalósultak fejlesztések, hiszen ezen projektelem a Balfon elvégzett járdafelújítás is, melynek keretében a balfi fő utca teljes szakaszában térköves járdát kapott. A meghosszabbított, 2020. október 16-án lejáró ajánlatételi felhívás két részre bontva mutatja meg a várható beruházásokat. A projekt megvalósításnak hivatalos végdátuma 2021. december 30.

Lőverekben hat egymáshoz kapcsolódó, egységes megjelenésű létesítményét alakítanak ki a szanatórium környezetében. Többek közt padokat, pavilonokat, esőbeállókat, hulladékgyűjtő edényeket helyeznek ki, a parkok megújítására cserjék és fák telepítése történik. Összességében 4850 m² sétány, 1000 m² erdei játszótér, 300 m² fitneszpark, 5043 m² szilárd burkolat, 1515 m² füvesítés kerül megvalósításra.

A Lővereket érintően:

  • Fitneszpontok kialakítása a Lőverekben

A Printz-pihenőnél az emlékhely környezetét rendezik, sétány mellett 218 db cserjét telepítenek, 246 m² gyepfelület megújításával. Ugyanitt új fitneszpont és pihenőterület kialakítását végzik el 119 m² térkő burkolat építéssel és 78 m² öntött gumiburkolaton összetett, kompakt eszköz elhelyezésével. A Citadellán található sportparkot is bővítik, 4 eszközt helyeznek el egy 50 négyzetméteres gumiburkolaton.

A Kresz-park sportparkját is sokan használják, megérett a bővítésre. Fotó: cyberpress.hu archívum
  • Panoráma sétaút fejlesztése

A tervezett Panoráma sétaút meglévő erdei sétányok felújításával és összekapcsolásával alakul ki, indulási pontja a Printz-pihenővel szemben lesz. A Várisi úti buszfordulón keresztül az Ojtózi sétányon folytatódik, egyben pedig 2,5 kilométeres utat ad ki. Stabilizálják a burkolatot 243 m
folytatódik. Együttesen egy 2,5 km hosszúságú, erdei sétány alakul ki.
A Panoráma út jelenlegi állapotának javítása több munkarészt tartalmaz. Ide tartozik a stabilizált burkolat 243 m2, térkő burkolat 227
m2 és murva burkolat 1637 m2 kialakítása, 16 db pad, 4 db szaletli, 10 db hulladékgyűjtő kihelyezése, valamint 7 db ülőfal kialakítása.

  • Várisi úti buszforduló környezetrendezése

Fontos információ, hogy a buszmegálló környezete is megújulhat. Egészen pontosan a terület közepén lévő parkoló megszűnnek a munkaterv szerint, helyét egy 400 m²-es zöldterület veszi át, ahová lombhullató cserjéket is telepítenek.

  • Várisi úti erdők rendbetétele, rehabilitációs tanösvények kialakítása

A Várisi úti önkormányzati erdők két részre oszthatók. Az északi rész frekventáltabb, park jellegű, ám állapota leromlott – írja a felhívás részletezője. A déli rész a sárga turistaút egyik szakaszát veszi körbe, több erdei utacskával. A fás növényállomány mindkét részen értékes, ám az erdei sétautak és utcabútorok fejlesztésre szorulnak. Ennek érdekében 12 ha területen kaszálás valósulna meg, lágyszárú vegetáció irtása 1500 m²-en történne meg, a földutak rendbetétele 920 négyzetméteren, 775 köbméter tömörített murva burkolat építéssel. Ezek mellett itt a fő feladat a berendezési tárgyak fejlesztése a megrendelő szerint, ezért elhelyezésre kerül 30 db pad, 30 db hulladékgyűjtő, 4 db esőbeálló és 3 db szaletli (pavilon).

  • Zenepavilon kulurális pikniktér fejlesztése

A zenepavilon környezetének rendezésével azt érnék el, hogy egy kedvelt, frekventáltabb találkozási pont legyen, biztosítson helyet a szabadidő eltöltésére. Ennek érdekében a Lőver körút közelében 177 m² térköves teresedést alakítanak ki, ahova piknik asztalokat (5 db), támla nélküli padokat (4db), hulladék gyűjtőket (3 db) és 1 db ivókutat helyeznek el. Kicsit távolodva a kiülőktől 2 db tűzrakó helyet létesítenek, amelyeket ülőkockák (15 db)
vesznek körül. A piknikterület közelében kap helyet az aktív pihenést segítő gyepes sportterület, ahová a sportolást segítő kültéri elemek kerülnek: 2
db focikapu, 2 db kültéri ping-pong asztal, 5 db kültéri sakkasztal és 4db fatámlás pad. Fitneszelemekkel is bővül a park: a szanatórium melletti sétányon két fitneszpont létesül 5 db kültéri eszköz elhelyezésével.

  • Mókuserdő aktív szabadidőpark kialakítása

Megőrizve az erdő fáinak ligetes varázsát, a fák között vezetne az a tervezett szabadidőpark, mely sport- és játékfunkciókkal bírna. A parkrendezés mellett a pihenőterületen hulladékgyűjtő edények  13 db pad, 1 esőbeálló és egy ivókút kapna helyet.

Balfi látkép – fotó: cyberpress.hu arhcívum

A balfi fejlesztéseknél a cél az interaktív látogatóközpont környezetének, valamint másik három helyszín rendezése, szabadtéri
rendezvényelemek felhasználásával. Sopron-Balf városrészt illetően:

  • Kisbalfi szabadidőpark kialakítása

A szabadidő park Balfon, az Alsódomb sor és az Akácfa sor által határolt háromszög alaprajzú területen helyezkedik el a leírás szerint. A tereprendezést 170 négyzetméter murvás borítás adja, majd két padot is letelepítenek. Új játékként, amelyek mindegyike a fogyatékkal élő gyermekek számára is használható, kikerülnek egy repülő alakú mászóvár, egy fészekülés hinta, három rugós játék, valamint egy homokozót is kialakítanak.

  • Balfi interaktív látogatóközpont környezete

A József Attila Művelődési Központban kialakított látogatóközpont épületéhez élménygazdag külső környezet építését tervezik. Az utcai homlokzatnál díszkert készül, a belső udvaron pedig térköves út. Az udvar 21 négyzetméteren gyepesítik, cserjékkel, virágokkal színesítik. Mindezek mellett egy rendezvényteret is kialakítanak, ahol fedett kemence, sakkasztalok, lengőteke emeli a közösségi tér hangulatát. Az 560 m²-es térköves teret 2 támla nélküli pad és 3 szemetes edény egészíti ki.

  • Balfi ivókút szabadidőpark kialakítása

A kúthoz vezető, meglévő burkolathoz csatlakozva szögletes vonalvezetésű, 94 m² stabilizált murva és 58,2 m² fakéreg, 300 m²
gyepszőnyeg burkolat kerül megépítésre, amelyre különböző funkciókat kötnek rá. Öt kerékpártárolónak jut hely, két tűzrakóhely készül két piknikasztallal, tíz ülőkockával. Az itt kialakítandó fitneszparkban hat eszköz kerül elhelyezésre.

  • Balfi buszforduló park átépítése

A park felújításánál elsődleges cél, hogy a mozgáskorlátozottak számára is használható legyen a terület. Ennek érdekében a meglévő
támfalat és lépcsőket elbontja az önkormányzat, és a park szintjét az aszfalt burkolat által meghatározott szintre süllyesztjük. A három megközelítési
irányt íves burkolatszélekkel kötik össze, amelyek metszéspontjában kisebb teresedés jön létre, összesen 43 m² borítanak térkővel. Itt helyezik el a már meglévő emlékműveket és a zászlórudakat egymás mellett. Az észak-déli irányú szintkülönbség áthidalása érdekében a terület déli végében 45 cm magas és 17 m hosszú terméskő támfallal kiemelt növénykazettát hoznak létre. A parkosított részen lombhullató cserjék (59 db) és örökzöldek (124 db) kerülnek ültetésre, 91 m² gyepesítésre kerül.

Fotó: cybepress.hu archívum

Beszédes négyzetméterek: összességében tehát a kisbalfi részen 1000 m² játszótér lesz, a művelődési ház környezetében 691 m² felület kap burkolatot, növénytelepítés és utcabútor, valamint piknikelemek elhelyezés mellett. Az ivókútnál 190 m² fitneszpark, 700 m² piknik létesül. A templom előtti buszfordulónál m² park újul meg. Mint a tervezett beruházásról az ajánlatkérő soproni önkormányzat írja, a balfi fejlesztések célja az interaktív látogatóközpont környezetének rendezése szabadtéri rendezvényelemek felhasználásával. A gyógykút közelében fitneszpontot, kerékpáros pihenőhelyet alakítanak ki. Az eljárás nyílt, arra a feltételeket megugró vállalkozások jelentkezhetnek. Az eredeti pályázati projekt összefoglalója úgy fogalmaz, a pályázati forrás lehetővé teszi, hogy olyan komplex gyógyhelyi szolgáltatáskört hozzon létre az önkormányzat, amely megfelelő marketingtevékenységgel kísérve szélesebb célközönséget szólít meg, csökkenti a szezonalitást és a vendégeket magasabb költésre ösztönzi, így erősíti a turizmus jövedelemtermelő képességét.

A látogatottság növekedése a kisebb, minőségi egészségügyi szolgáltatást nyújtó helyi vállalkozások (pl. fogorvos, plasztikai sebészek) fejlődését, bevételeik növekedését segíti.

Az egészségturizmus fejlődése hozzájárul az egészségesebb társadalom kialakulásához, egyúttal az önkormányzat bevételeinek növekedéséhez, ami lehetővé teszi további fejlesztések megvalósítását és kedvezően hat a helyi foglalkoztatásra is.

Mindez erősíti Sopron, mint élhető és megélhetést nyújtó város imázsát.

 

 

palyazat.gov.hu,
ekr.gov.hu nyomán