Euroliga: A bronzéremért küzdhet a Sopron Basket

Bíztunk benne és reménykedtünk, hogy sikerül meglepnünk a Salamancát a Euroliga elődöntőjében és újra döntőt játszhatnak a soproni lányok, azonban ezen a napon valahogy semmi nem úgy sikerült, ahogy azt gondoltuk. A  Sopron Basket 72-61-re kikapott a spanyol Salamancától az isztambuli négyes döntőnek a pénteki elődöntőjében, így vasárnap a bronzmérkőzésen lépnek majd pályára Gáspár Dávid lányai a házigazda Fenerbahce ellen, akik a Jekatyerinburggal szemben maradtak alul egy szoros meccsen. 

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Persze ez a pillanatnyi csalódottság nem feledteti mindazt az örömet, amivel évek óta ajándékozza a Sopron Basket a kosárlabda rajongókat csak annyira jó, annyira szép lett volna egy újabb döntő. De maradjunk a realitások talaján, és emlékezzünk arra, hogy már  sorozatban harmadszor szerepel a soproni hölgykoszorú a Final Fourban, amire talán nem is jó szó a bravúros kifejezés, hanem inkább már-már a csoda jelző az aktuális,  figyelembe véve a többi résztvevő csapat körülményeit és költségvetését.  Így, ha nem is sikerült most a döntő, a soproni szív tovább dobog, és akkor is HAJRÁ SOPRON! 

A Salamanca elleni elődöntőben az első negyedet hat ponttal vesztette el a soproni csapat, de aztán a félidőre felcsillant a remény, hiszen ekkor 2 pontos előnnyel pihenhettek meg Gáspár Dávid lányai. A hidegzuhany a félidő után jött, amikor a soproni ex-edző, Roberto Iniguez új tanítványai tízpontos előnyre tettek szert, amit a harmadik negyed végére mindössze 8 pontra tudtak csak a soproniak leredukálni. A zárónegyed aztán szinte ott folytatódott ahol abba maradt az előző negyed, a spanyolok zakatoltak és szórták a pontokat, míg a soproni csapat befejezései rendre kimaradtak. A végeredmény aztán 72-61 lett a Salamanca javára, ami azt is jelenti, hogy a házigazda Fenerbahce lesz a Sopron Basket ellenfele a bronzéremért, amit vasárnap 14.00 órakor rendeznek meg az isztambuli buborékban. 

 

Perfumerias Avenida Salamanca (spanyol)-Sopron Basket 72-61 (16-10, 14-22, 20-10, 22-19)

A magyar csapat pontszerzői: January 15, Krajisnik 14, Williams 9, Walker 9, Brooks 8, Határ 4, Fegyverneky 2

 

Korábban a másik elődöntő eredménye: 

Jekatyerinburg (orosz)-Fenerbahce (török) 88-84 (22-21, 33-27, 13-13, 20-23)

 

 

A vasárnapi program: 

Bronzmérkőzés:
Sopron Basket-Fenerbahce 14.00

Döntő: 
Jekatyerinburg-Salamanca 18.00

 

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

 

Kapcsolódó:

A 2020/21-es Euroliga évad legjobb védőjátékosa lett Gabby Williams