Fidesz-KDNP: Közös kiállás Sopronban a nemzeti konzultáció ügye mellett

Közösen kéri a nemzeti konzultációban való részvételt a Fidesz és a KDNP Sopronban.  Barcza Attila, a Fidesz helyi elnöke és Kárpáti Béla, a KDNP alelnöke közösen jelentette be azt is, hogy május 19-én, pénteken, 6 órakor a nemzeti konzultációs fórum lesz a Liszt-központban, ahova mindenkit várnak.

Brüsszel bele akar szólni a rezsiárak megállapításába, a bevándorlás-politikába, az adópolitikánkba. Brüsszel hatalmi törekvései veszélyeztetik hazánk nemzeti függetlenségét és eredményeit. A Fidesz arra kéri az embereket, hogy álljanak ki a nemzeti szuverenitásunk mellett, töltsék ki  és küldjék vissza a kérdőíveket. Ezt eddig több mint 1 millió 276 ezren  tették meg – mondta Barcza Attila, a helyi Fidesz elnöke.

Hozzátette: A Nemzeti Konzultáció országjáró fórumát Sopronban május 19-én, pénteken, 18 órakor tartjuk, ahol Dömötör Csaba parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes lesz vendégünk a Liszt-központban, ahova várunk minden érdeklődőt, aki fontosnak tartja eddigi eredményeink védelmét.

Kárpáti Béla, a KDNP alelnöke kifejtette: A rezsiárak alacsonyan tartása, az illegális migránsáradat megállítása, a határok védelme, a saját adópolitikánk olyan nemzeti ügyeink, amelyekről mi magunk akarunk dönteni. Ki kell állnunk ezek mellett és meg kell akadályoznunk azt, hogy ezekbe Brüsszel a magyar emberek akarata ellenére beleszóljon. A nemzeti konzultáció tétje a gyermekeink, családjaink, településeink biztonsága, jövője.

Ezért a KDNP is fontosnak tartja, hogy a Nemzeti Konzultáció kérdőívein minél többen mondjanak véleményt és vegyünk részt a május 19-én, 18 órakor a Liszt Ferenc Központban rendezett fórumon.

 

cyberpress.hu

2 Trackbacks / Pingbacks

  1. Jakál Adrienn (PM): Konzultálunk! A pénz kell, a kritika nem! | Cyberpress
  2. Szöllősi Tamás (EGYÜTT): Állítsuk meg Brüsszelt? | Cyberpress

Comments are closed.