FIBA: Az egykori soproni sikeredző a hetedik legjobb mester Európában!

Közzétette a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség ( FIBA ) azt a listát, amelyben munkatársaik döntése alapján összeállították a női Euroliga legjobb edzőnek rangsorát. Érdekesség, hogy két olyan edző is van a TOP10-es rangsorban akik a soproni csapatot is irányították. 

Natalia Hejkovát nem felejtik Sopronban! A 2019-es FINAL4 bronzmeccsén a soproni játékosok külön köszöntötték egy-egy baráti öleléssel. / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

A listát toronymagasan Natalia Hejkova vezeti, aki 2003 és 2006 között irányította a soproni hölgykoszorút és aki egyéb csapataival 11 alkalommal szerepelt a legrangosabb női torna négyesdöntőjében. Igaz, a soproni csapatot nem sikerült a FINAL4-ba vezetnie, azonban öt alkalommal elhódította az értékes trófeát, mégpedig kétszer a Ruzomberok, kétszer a Szpartak Moszkva és egyszer az USK Praha csapatával.

Roberto Iniguez már mesteredzőként érkezett Sopronba, azonban számunkra itt lett legenda! / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu

Szintén soproni vonatkozású helyezettnek tekinthető a hetedik helyen álló Roberto Iniguez, aki kétszer vitte be az Euroliga legjobb négy gárdája közé a Sopront és helyileg joggal tekinthető sikeredzőnek. Nem mellesleg a két négyesdöntőből egyszer döntős is volt a leghűségesebb város női csapatával, mégpedig 2018-ban. Iniguez edzői pályafutása során 2012-ben a spanyol Valenciával megnyerte a sorozatot, majd  kétszer vívott finálét a török Fenerbahce és egyszer az orosz Orenburg alakulatával is.

Nem soproni, de magyar vonatkozású hír, hogy a lista 11-ik helyén szerepel Rátgéber László is, az egyetlen magyar Euroliga-győztes szakvezető, aki 2009-ben a Szpartak Moszkvával ért fel a csúcsra a sorozatban. A magyar edző ezen felül a pécsi együttest háromszor vezette a legjobb négy közé az Euroligában.

 

forrás: FIBA