FIBA: A Schionak ítélték a pontokat!

Csütörtökön az esti órákban értesítette a FIBA a Sopron Basket csapatát, hogy az a döntést hozta meg, hogy a koronavírus fertőzés veszélye miatt a Sciho elleni mérkőzés távolmaradása miatt, az összecsapást az olasz klub számára írja jóvá 20-0 arányban, valamint a mérkőzés részvételéért járó egy pontot sem kapja meg a soproni alakulat. A döntés értelmében a soproni csapat számára véget ért a nemzetközi szezon, hiszen így a csoport hetedik helyén zártak a lányok. 

 

Török Zoltán, a soproni csapat ügyvezetője a döntésről a klub honlapjának nyilatkozva azt mondta:

„Ahogy azt elmondtam már a saját döntésünk kapcsán is, számoltunk minden eshetőséggel. A döntést az Euroliga sorozat lezárulta után szeretném érdemben kommentálni. Dolgozunk tovább, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa küzdelmeire koncentrálunk!”

 

 

 

Előzmények:

 

Török Zoltán: Nem utazik Ljubjanába a Sopron Basket!

Ljubljanában csap össze a Famila Basket Schio és a Sopron Basket csapata

 

Euroliga: A Sopron Basket vészjelzést adott ki a koronavírus miatt!