Fertő tó: Nem épül meg a szálloda a strand mellett

Úgy tűnik nem épül meg a tervezett szálloda a Fertő tó északi partján, amelynek helyszíne  Nezsider városában ( Neusiedl am See ) egy meglévő tóparti étterem helyén lett volna. A 2019-ben bemutatott tervek szerint a  megálmodott négycsillagos, 63 szobás szállodához tartozott volna egy gyógy- és konferencia-infrastruktúra is, amelytől a turizmus további gyarapodását várták volna a befektetők és amely a térségben mintegy 30-40 új munkahelyet is teremtett volna. 

Látványterv: plansprechend via bvz.at

 

A négy emeletes szálloda  beruházási értéke az eredeti tervek alapján közel 13 millió euró lett volna és építészetileg követte volna a meglévő épület alapszerkezetét. A strand mellé tervezett hotel épületének magassága  a jelenlegi vendéglátóhely csúcspontja lett volna ami 12-13 méter és a tervezők szerint kivitelezésben illeszkedett volna a helyszínhez illetve a látképhez a mai modern elvárásoknak megfelelően.  A több befektető által megálmodott projekt azonban akadályokba ütközött, aminek az egyik kritizált pontja éppen  az említett magasság volt, amit erősen kifogásolt a kisváros polgármestere illetve képviselőtestülete is és hozzájárulásukat csak akkor adták volna meg az építkezéshez, ha egy szinttel alacsonyabb lesz a komplexum. Kiemelték azt is, hogy a bemutatott terveket egyébként a helyi lakosság többsége sem hagyta jóvá, amely nem mellesleg egy igen érzékeny terület a polgárság megítélésében. Hozzátették, hogy az önkormányzat nem zárkózik el azonban a további tárgyalásoktól, amennyiben újragondolják az épület méreteit és sikerül olyan kompromisszumos megoldást találniuk, amely megfelel  gazdaságilag és strukturálisan is a befektetők, az önkormányzat illetve a lakosság számára. Érdemes megjegyezni azt is, hogy az októberben bemutatott projekttel kapcsolatban kifogást emelt a Világörökség Tanácsadó Testülete is, akik bizonyos pontokban változtatási kérelmeket tettek annak érdekében hogy az épület megfeleljen a Fertő-tó körüli hagyományos építési kultúrának.

A jelenlegi befektetők azonban azon az állásponton vannak, ha alacsonyabb lenne az épület (  amelynek működtetésére már előrehaladott tárgyalásokat is folytattak az érintettekkel ) akkor nem lehetne azt gazdaságosan üzemeltetni, hiszen akkor 25 szobával lenne kevesebb, ami hatalmas kiesést okozna a bevételi oldalon. A befektetők részéről Gerhard Milletich sajnálatát fejezte ki, hogy a helyi önkormányzat nem állt a projekt mögé, hiszen úgy gondolja, hogy ez a beruházás a városnak is előnyére válhatott volna és a gazdasági szempontok mellett emelte volna a térség turizmusát is. 

 

 

 

 

Bejegyzésünk a bvz.at cikke nyomán készült!