Fertő-táj: Csodák nyomában hazánk nyugati szegletében

A Fertő-táj ékkövei projekt a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának vezetésével, a Magyar Turisztikai Ügynökség és az érintett hat önkormányzat együttműködésében valósult meg. Összesen 406 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból gazdagodott Fertőboz, Hidegség, Fertőhomok, Hegykő, Fertőszéplak és Sarród egy-egy nevezetessége, emellett új szolgáltatásokkal, programcsomagokkal, vezetett túrákkal és információs anyagokkal is várják a kikapcsolódni vágyókat.

A Fertő-tó és az azt körülölelő táj a környező településekkel a világ legszebb tájai közé tartozik, amelynek révén az UNESCO 2001-ben felvette a régiót a világörökségek közé. A megtisztelő tagságot a térség gazdag történelmi, kulturális és épített örökségeivel, szőlő- és borkultúrájával, valamint változatos növény- és állatvilágával érdemelte ki. A Fertő-táj ékkövei projekt fejlesztéseinek köszönhetően két új látnivaló, és négy nevezetesség korszerűsítve, helytörténeti, kulturális és természeti kincsekkel gazdagítva várja mindazokat, akik szeretnék közelebbről megismerni e páratlan táj rejtett értékeit.

Felsorolni is lehetetlen azokat a történeteket és látnivalókat, amelyek a világ egyik legszebb vidékeként számontartott Fertő Kultúrtájra csábítják az utazókat. Ide kötődik Tündér Rózsa, Hany Istók legendája, a Széchényiek és Esterházyak élete, és itt található Közép-Európa legnagyobb madárrezervátuma is. A legismertebbek mellett azonban olyan felfedeznivalókat is tartogat a táj, amelyek megismerésével a Fertő környékének eddig rejtett arca tárul fel a kíváncsi utazók. A falvak, a természet és a helyiek életének újabb és újabb történeteit ismerhetjük meg a Fertő táj ékkövei nevet viselő projekt keretében létrejött vagy megújult látnivalókban is.

 

A Fertő-táj ékkövei

„Évente mintegy százezer látogató érkezik térségünkbe, de szeretnénk, ha még többen ismernék meg a vidék rejtett szépségeit is. Minden településen, minden dűlőn találunk kiemelkedő kulturális vagy természeti értéket, de a Fertő-táj igazi különlegessége ezek összességében, a sokszínűségben rejlik.”– mondta Taschner Tamás, a konzorciumvezető Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsának ügyvezetője.

„Nem véletlenül kapta projektünk a Fertő-táj ékkövei nevet. A vidék annak mutatja meg magát teljes egészében, aki rászánja idejét a legendák megismerésére, a kastélyok, falusi kistemplomok, főúri családok és paraszti hajlékok történeteinek meghallgatására, a parkok, a tó környékének bejárására, a védett növény- és állatvilág felfedezésére. Érdemes a látnivalókat sorra venni, és mint az ékköveket a nyakláncra, úgy felfűzni az élményeket a túrák során. Mindegy, hogy valaki az aktív kikapcsolódást vagy éppen a spirituális elmélyülést kedveli, a Fertő-táj felejthetetlen emlékeket kínál az ide látogatóknak.”

A Peisonia Látogatóközpont csatornáján elérhető néhány kedvcsináló videó:

https://www.youtube.com/watch?v=HpSdWkWpqFc

https://www.youtube.com/watch?v=W3vzf7A5NYs

 

Peisonia Látogatóközpont, Fertőszéplak – a kultúrtáj csodáinak nyomában

Érdemes a táj felfedezését a fertőszéplaki Peisonia Látogatóközpontban kezdeni, melynek nevét a Fertő tó latin megfelelője, a Lacus Peiso ihlette. A látogatók felkészülésének, beavatásának helyszíne a kiállítás, melyen keresztül megismerhetik és megérthetik a vidék egyedi, univerzális értékeit a felújított Széchényi-kastély emeletén kialakított új látogatóközpontban. A páratlan növény- és állatvilág, a történelem, a borkultúra, a nemzetiségek kultúrája, a főúri és paraszti építészet, a régészeti feltárások mind helyet kaptak a táj eszenciáját megmutató kiállításban, melyet végigjárva már bennfentesként indulhatnak tovább felfedező útjukra a világörökségi helyszínekre.

A fertőszéplaki Széchényi-kastély ad otthont az új Peisonia Látogatóközpontnak, interaktív kiállítás, ajándékbolt és kávézó is helyett kapott az épületben.

Nem csak a Látogatóközpont, de az annak otthont adó, felújított kastély és történelme is impozáns. Fénykora a Széchényiekhez kötődik: Széplak és a kastély az 1600-as évek végétől másfél évszázadon át szolgált a család lakhelyéül. Ez idő alatt a település a térség gazdasági központjává emelkedett. A Templom-dombon épült fel a Széplaki Hármashalom, az az egyedülálló együttes, mely magában foglalja a templomot, a kálváriát, a Szent Szív szoborcsoportot és a kastélyt is. Itt született a Magyar Nemzeti Múzeum és a kapcsolódó levéltár alapítója, Széchényi Ferenc, Széchenyi István édesapja. Az épületet a rendszerváltozás után vásárolta meg az önkormányzat, amely a kulturális és a történelmi értékek iránti tiszteletét kifejezve Széchényi Ferenc térre nevezte át az épületek által körülhatárolt területet.

 

Gloriette-kilátó, Fertőboz – kilátás a Fertő-tájra

A fertőbozi Gloriette-kilátó az egyike azon kevés helyeknek, ahonnan a Fertő-táj csodálatos panorámája egészében élvezhető. Aki szeretne letekinteni a tóra, felfedezni a kis tájak kapcsolatát, a víz és nádasok arányát, annak mindenképpen érdemes megtenni a 187 méter magasan fekvő kilátóhoz vezető utat.

A franciául „kis házat” jelentő gloriett vagy gloriette kilátó történelme több mint 200 évre nyúlik vissza. Gróf Széchenyi Ferenc 1802-ben építtette a Fertőboz fölötti magaslat szélén József nádor látogatásainak emlékére.

Felújításának köszönhetően ismét méltó fényében tündököl. A beruházás keretében új külsőt kapott, kupoláját és feliratait helyreállították. Díszburkolatú fogadótérrel, fakorláttal bővített új lépcsősorral, padokkal és kerékpártárolóval kiegészülve várja látogatóit. A bozi Fő utcáról 330 lépcsőfok vezet a gyalog megközelíthető Glorietthez, de Kisboz és a mázsaház felől kerékpárral is elérhető. Felérve csodálatos kilátás nyílik a Fertő-táj egészére, jó időben a több mint 60 kilométerre lévő Pozsonyi várig is ellátni.

A kilátótól lenyűgöző kilátás nyílik a Fertő-tájra / Fotó: cyberpress.hu archívum

 

Papkert, Hidegség – lelki fürdő a vizek kertjében

A hidegségi Papkert egy igazi édenkert, szakrális és meditatív helyszín. A Sopron–Fertőd úton, közvetlenül a nagycenki leágazónál térhetünk be ide egy csendes, elmélyülést kínáló sétára.

A dús vegetációjú kert természetvédelmi terület, benne számos védett madárfaj fészkel. Igazi különlegesség a területén fakadó 21 időszaki forrás, amelyek vizét a kis gátak, kanyarok, tavak lassítják és visszatartják. A források körül kialakuló kisebb-nagyobb mélyedések vízfelületei több kétéltű fajnak biztosítanak kiváló élőhelyet.

Az élővizek kertjének felfedezői új, terrakotta színű gyalogúton kezdhetik meg a barangolást. Az ösvényeken és fahidakon vezető sétautat bibliai idézeteket tartalmazó táblák szegélyezik. A mezítlábas sétányon különböző burkolatú mezőkön lépdelhetnek a látogatók. Az ösvény közepén szabad átfolyású, friss forrásvízzel táplált, folyami kaviccsal bélelt Kneipp lábmosó keret épült. Ezen átlépdelve egész testünk felfrissülhet, hiszen a víz és kövek lágyan masszíroznak és javítják a vérkeringést is.

A kert szívében található Mária barlang fontos kegyhelye az itt élőknek, az ide érkező zarándokoknak. Az előtte kialakított új, díszköves fogadótér alkalmanként szertartásoknak és megemlékezéseknek is helyet adhat.

A Papkert szerves egységet alkot a falu felett őrködő Szent András-templommal, együttesük szépen mutatja a kereszténység hatását a Fertő-tájon.

A Papkert felülnézetből: Itt feltöltődhet a test és a lélek.

 

Fertőhomoki tájház – hagyományok nyomában

Fertőhomokon a 16. század óta élnek horvátok, ősi nyelvjárásukat ma az anyaországban is kutatják. Az itt élő történelmi népcsoportok, hagyományaik és kultúrájuk fontos elemei voltak a táj világörökségre való jelölésének. A település önkormányzata 2001-ben vásárolta meg és újította fel a mai tájháznak otthont adó, műemlékvédelem alatt álló épületet, azzal a céllal, hogy megőrizze és bemutassa e sajátos kultúrájú horvát település múltját és hagyományait.

A felújítás során a tájház korabeli hangulatát megőrizték. Állandó kiállítása ugyanakkor interaktív elemekkel egészült ki, a látogatók archív felvételek, fotók és hanganyagok segítségével ismerhetik meg a helyi, horvát nemzetiségi kultúrát és a helytörténeti érdekességeket.

A tájház – amely 2004-ben elnyerte „Az év tájháza” megtisztelő címet – Fertőhomok kulturális életének egyik kiemelkedő helyszíne. Helyt ad hagyományőrző rendezvényeknek, falunapnak, a Diófesztivál és a Világörökségi Nap eseményeinek is. A projekt fejlesztéseinek köszönhetően újabb rendezvényhelyszínnel bővült, a pajta mögött szabadtéri színpad és nézőtér várja a koncertre, színházi előadásokra, táncbemutatókra érkezőket. Az udvaron fedett foglalkoztató épült kültéri kemencével, a pajtában pedig a térségre jellemző mezőgazdasági foglalkozások eszközeit tekinthetik meg a látogatók.

Új helyszínekkel bővült a Fertőhomoki Tájház.

 

Mariska Néni Háza, Hegykő – turisztikai információs pont

Hegykőhöz is kapcsolódik a biciklizés hazai történetének kezdete: a Széchenyi Ödön park névadójának édesapja, gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós Angliában ismerkedett meg a kerékpár ősével, a drezinával (Draisine/Laufmaschine), amelyet haza is hoztak Magyarországra.

A település fürdőjével, vendéglátóhelyeivel, programjaival a Fertő part egyik központja. Itt vezet keresztül a Fertő-menti kerékpárút is, amely a közép-európai térség egyik legnépszerűbb túraútvonala, egy szakasza az EuroVelo 13-nak is része. A Széchenyi Ödön park mentén futó Nyárfa soron áll Mariska Néni Háza: itt jött létre a település új turisztikai információs pontja, mely a tavat megkerülő többezernyi biciklis turista egyik bázisaként szolgál pihenőhelyül. Megtalálhatók itt a környék körbetekerhető útjairól, kerékpáros-barát szálláshelyeiről, vendéglátóhelyeiről szóló ajánlatok, emellett tippeket kaphatnak a látogatók a bringás programok hajózással, vonatozással, vagy fürdőzéssel való kombinálására.

A táj szépsége, a környékbeli falvak hangulata, a jól kiépített határon átnyúló bicikliút-hálózat mellett számtalan szabadidős lehetőség csábítja kerekezésre a vendégeket. Érdemes a mindennapok sietségét hátrahagyva kerékpárra szállni, és időt hagyva a felfedezésekre, elmélyülni a vidékben rejlő szépségekben.

Mariska Néni Háza a Fertő-táj turisztikai információs pontja.

 

Sarródi Tájház – mesterségek nyomában

Sokféle mesterséget űztek a régiek a Fertő parton, de Sarród volt az egyetlen település, ahol gyékényfonással is foglalkoztak a helyiek. A település tájháza, amely a Fő utcáról nyíló kis utcácskában található, kincsként őrzi a régmúlt korok különleges iparának és mindennapjainak emlékeit, eszközeit, régészeti leleteit.

A tájház a szálasanyag (gyékény, sás) feldolgozásának sokszínű bemutatóhelye. Helyiségeit bejárva ismerhetjük meg az egykoron híres mesterséghez kapcsolódó korabeli eszközöket, de a helyiek hétköznapjai, és ünnepei is visszaköszönnek a házban kialakított interaktív kiállításon.

A hagyományoknak megfelelően újraálmodott udvarban található új, fedett szín (pajta) alatt a falu megmentett régi cséplőgépe, mellette a paraszti gazdálkodás eszközei, és kisebb kerti szerszámok tekinthetőek meg.

A fejlesztések során nem csak az interaktivitást, de a fenntarthatóságot is szem előtt tartották: a tájház éves energiaszükségletét biztosító napelemeket telepítettek az újonnan épült fészer tetejére, udvarán saját kútjából működtetett öntözőrendszer került kiépítésre. Emellett komposztálóval, valamint gyümölcsfákkal, gyógy- és fűszernövényekkel is gazdagodott a tájház.

Előre egyeztetett időpontban csoportok részére múzeumi óra, kézműves foglalkozás foglalható a Sarródi Tájházban.

 

Világörökségi útlevéllel a Fertő körül 

 

Az élmények mellett ajándékokkal is gazdagodhatnak az utazók

A Fertő-tó, a környező táj és települések nem csak hihetetlen természeti értékeikkel, de gazdag kulturális kincseikkel és épített örökségükkel is páratlan utazási élményeket nyújtanak az ide látogatóknak. A környék látnivalóinak felfedezéséhez a Fertő-táj ékkövei projekt jóvoltából most számtalan segítséget kaphatnak az utazók. Legyen szó kicsikről, nagyokról, természetkedvelőkről vagy a hagyományok nyomában járó utazókról, a Fertő-táj mindenki számára tartogat meglepetéseket.

 Világörökség útlevél – zsebünkben a Fertő-táj

Két nyelvi verzióban, magyar-német, és angol-román-olasz-szlovák nyelven készült el a Világörökség útlevél, amely több szempontból is hasznos kiegészítője a Fertő-táji barangolásoknak. Az útlevél végigkalauzolja az utazókat a környék látnivalóin, köztük az együttműködésben résztvevő és projekt keretében megálmodott vagy felújított világörökségi helyszíneken. Az egyes megállóknál pecséteket gyűjthetnek útlevelükbe a túrázók. Bár az élmények önmagukban is garantálják a tartalmas kikapcsolódást, az összegyűjtött pecsétekért cserbe ajándékkal gazdagodhatnak mindazok, akik az útlevélben szereplő tíz látnivalóból legalább hatot felkerestek. Az útlevéllel a benne szereplő turisztikai látnivalók kedvezménnyel látogathatóak.

Belépési kedvezményeket* is biztosít a Világörökség útlevél a látnivalók felfedezéséhez (­*a kedvezmények a felnőtt belépő árára vonatkoznak, más kedvezménnyel együtt nem érvényesíthetőek.)

Megszerzéséhez nem kell mást tenni, mint meglátogatni az egyik nevezetességet, és átvenni egyet az összesen tízezer példányban készült útlevélből.  A vendégek a különböző helyszínek felkeresésekor az ott dolgozó munkatáraktól kapják meg a pecsétet, a hidegségi Papkertben és a fertőbozi Gloriette-kilátónál viszont az útlevéltulajdonosok saját maguk pecsételhetnek útlevelükbe az ott elhelyezett kültéri pecsétpontokon.

HOL LEHET HOZZÁJUTNI A VILÁGÖRÖKSÉG ÚTLEVÉLHEZ?

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház | Mithras-Szentély – Fertőrákos| Gloriette-kilátó – Fertőboz| Papkert – Hidegség | Fertőhomoki Tájház | Mariska Néni Háza – Turisztikai Információs Pont – Hegykő| Peisonia Látogatóközpont – Fertőszéplak| Tájház – Fertőszéplak | Sarródi Tájház | Lászlómajor Bemutatómajorság és Látogatóközpont – Sarród

 

Színezd ki a Fertő-tájat – kifestő a legkisebbeknek

A legifjabb korosztálynak készült a Színezd ki a Fertő-tájat kifestőkönyv, amelyen keresztül a képzelet szárnyán látogathatnak a Fertő-tájra a színes ceruzát ragadó gyerekek. Az egyedi, kézzel rajzolt illusztrációk kiszínezése során tíz különleges programot ismerhetnek meg a legkisebbek, amelyek bevezetik őket a környék látnivalóiba, bemutatva a táj különleges természeti környezetét, növény- és állatvilágát. A kifestőben helyet kapott több, a tájhoz kapcsolódó fejtörő is.

A kifestőt a Látogatóközpont oldaláról pdf formátumban lehet letölteni.  A legkisebbeknek is tartalmas szórakozást nyújt a letölthető kifestőkönyv

 

Fertő-táj útikalauz pedagógusoknak és kirándulóknak

A fentieken kívül látványos és részletes útikalauz is készült a kirándulásokra indulóknak. A kiadvánnyal elsősorban azoknak a pedagógusoknak a munkáját szeretnék segíteni, akik osztálykirándulást vagy projektnapot szerveznek diákjaik részére, de azoknak is érdemes átlapozni, akik előre megterveznék utazásuk részleteit. Az útikalauz tartalmazza a most létrehozott vagy megújult látnivalók részletes bemutatását, kiegészítve azokat minden olyan szükséges információval, amelyek hozzájárulnak a szervezés sikerességéhez. Megtalálhatóak benne a helyszínek pontos elérhetőségi, javaslatok a megközelítésre, parkolásra. A készítők szándéka szerint az útikalauz nagy segítséget jelent majd e csodás tájon töltött idő megtervezéséhez.

A kiadvány elérhető és letölthető a projekt weboldaláról.  Osztálykirándulások, projektnapok szervezésében nyújt segítséget az útikalauz

 

A projekt címe: Fertő-táj ékkövei

A projekt azonosítószáma: GINOP-7.1.6-16-2017-00003

Vissza nem térítendő támogatás: 406 millió forint

Konzorcium vezető: Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa

A projekt kezdete: 2017. december 01.

A projekt fizikai befejezésének napja: 2021.04.20.

A támogatás intenzitása: 100%

 

A projekt megvalósítására az alábbi konzorciumi tagok összefogásával kerül sor:

Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa (konzorciumvezető)

Fertőboz Község Önkormányzata

Fertőhomok Község Önkormányzata

Fertőszéplak Községi Önkormányzat

Hegykő Község Önkormányzata

Hidegség Község Önkormányzata

Sarród Községi Önkormányzat

Magyar Turisztikai Ügynökség

 

Külön nem jelölt fotók: Effix-Marketing