Fertő-Hanság Nemzeti Park: Sikeres volt a hulladékgyűjtés

Több száz köbméternyi szemetet gyűjtöttek össze a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a „Tisztítsuk meg az Országot!” programnak köszönhetően.

fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium előterjesztése és koordinációja alapján 2020. július 30-án hirdették meg a „Tisztítsuk meg az Országot!” elnevezésű országos programot, melynek célja, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, a közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását elősegítsék, valamint keletkezését megelőzzék. A projekt négy ütemből tevődik össze, és 2022-ig fog tartani. Az első szakaszban, az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető, jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása a cél. A projektben közreműködő szervezetként a MÁV Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a települési önkormányzatok mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti parki igazgatóságok is részt vesznek.

Az első szakaszban az állami feladatkiosztást teljesítik az állami fenntartású intézmények és szervezetek, közöttük a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság is, meghatározott időszakban és ütemben. Valamennyi résztvevő szervezet alapvető – de nem kizárólagos – feladata, hogy feltérképezze és dokumentálja az illegálisan elhelyezett hulladék helyét, beazonosítsa az elszállítandó hulladék összetételét és szükség esetén lefolytassa a kapcsolódó hatósági eljárásokat. A projekt kapcsán mindenki segítségére számítanak, aki tenni kíván azért, hogy tisztább országban élhessünk. Így például a HulladékRadar applikáción keresztül bárki könnyedén bejelentheti, ha illegálisan lerakott hulladékot lát. A bejelentések helyszíneit azonosítják, ezután a közreműködő szervezetek gondoskodnak majd a hulladék felszámolásáról.

fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

A nemzeti park igazgatóságok az előzetes felmérés alapján országosan összesen 155 védett természeti területen található helyszínről, mintegy 8200 m3 illegálisan lerakott hulladék összegyűjtését, elszállítását és kezelését tervezték elvégezni az év végéig.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság működési területén a program I. ütemében a Fertő Tájegységben számoltunk fel illegális hulladéklerakó helyeket. Az összegyűjtött hulladékot egy átmeneti hulladéktároló depóra gyűjtöttük össze, majd az STKH  közreműködésével 12 db  egyenként 30 m3-es konténerben szállítottuk el a hivatalos hulladéklerakó helyre. A begyűjtött hulladék összetételét tekintve: lomhulladék, építési törmelék, műanyag fólia, gumiabroncs, vegyes hulladék. Becsült mennyisége összesen mintegy 360 m3.

 

fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság